Kezdőlap Világgazdaság ifo: kilenc hónap alatt állhat talpra a német gazdaság
No menu items!

ifo: kilenc hónap alatt állhat talpra a német gazdaság

A német GDP az idén 6,6 százalékkal csökken, majd 2021-ben 10,2 százalékkal nő – áll a müncheni ifo gazdaságkutató intézet prognózisában, amely kilenc hónapra teszi az üzletmenet normalizálódásához szükséges időt.

A második negyedévi 12,4 százalékos GDP-csökkenés után a jövő év közepére állhat helyre az eredeti állapot. Ekkorra érheti el a javak és szolgáltatások termelése azt a szintet, ahol a koronavírus-járvány nélkül lennie kellene” – mondta Timo Wollmershaeuser, az ifo prognózis igazgatója. Mindez azon múlik, mennyi időre lesz szüksége a vállalatoknak üzletmenetük normalizálásához – tette hozzá.

A legkedvezőbb esetben a felmérésbe bevont vállalatok megítélése szerint ehhez legfeljebb öt hónapra lesz szükség. A GDP-csökkenés ebben az esetben 3,9 százalék lehet az idén, amit 7,4 százalékos növekedés követne jövőre.

A legkedvezőtlenebb esetben viszont átlagosan 16 hónapot tartanak szükségesnek az üzletmenet normalizálódásához a gazdasági szereplők. Ez az idén 9,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre pedig 9,5 százalékos növekedéssel járna. A koronavírus-járvány által okozott kiesés helyreállítása így 2022-re húzódna át.

A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének májusi felmérése alapján a német gazdasági szereplők többsége átlagosan 8-9 hónapra teszi az üzletmenete normalizálódásához szükséges időt.

A leghosszabb időre a légiközlekedésnek lesz szüksége, 16 hónapra, de az átlagnál lassúbb felépülésre számíthatnak az utazási irodák, a szállodaipar, a vendéglátóipar, a catering szolgáltatók, valamint az autóipari vállalatok is.

Mindhárom forgatókönyv a járványvédelmi intézkedések április végétől kezdődő fokozatos felszámolásából indul ki. A teljes korlátozások idején a gazdasági teljesítmény 17 százalékkal esett vissza Németországban az ifo becslése szerint.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.