Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Így szálltak el a lakásépítési költségek Magyarországon: duplázódás négy év alatt
No menu items!

Így szálltak el a lakásépítési költségek Magyarországon: duplázódás négy év alatt

Illusztráció: MTI/Bruzák Noémi

Tavaly 23 százalékkal nőtt a fajlagos lakásépítési költség 2021-hez képest: egy négyzetméter új lakás megvalósítása már nettó 531 ezer forintba került. Négy év alatt több mint duplájára drágult a kivitelezés – derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből. A vezetékes gázzal ellátott új lakások részaránya egyre csökken.

Nem az infláció elszabadulásával kezdődött, de tavaly egy újabb ugrással már egészen riasztó méretet öltött a a lakásépítések drágulása Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett adatai szerint 2022-ben több mint ötödével nőttek a kivitelezési árak. A munkaerőköltség 16 százalékkal, az anyagköltség 24 százalékkal emelkedett.

A fajlagos (négyzetméterre számolt) lakásépítési költség országosan 23 százalékkal nőtt egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy egy négyzetméternyi új lakás építése 2021-ben átlagosan 430 ezer forintba került, 2022-ben pedig már 531 ezer forintba – áfa nélkül. A tavaly csúcsra járó inflációnál ez az adat még nem is lenne riasztóbb, csakhogy itt nem 2022-ben kezdődött a nagy áremelkedés. A statisztikai adatokat összevető Ingatlannet.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy évet tekintve több mint duplájára (118 százalékkal) drágult a lakásépítés Magyarországon.

A számok azt mutatják, hogy míg 2018-ban egy új családi ház építése négyzetméterenként átlagosan 240 ezer forintba került, 2022-ben már 537 ezerbe. A többszintes, többlakásos épületben kialakított lakások fajlagos építési költsége 111 százalékkal, 528 ezer forintra emelkedett négy év alatt, a meglévő épületek bővítésével épített lakásoké pedig 113 százalékkal, 437 ezer forintra a KSH statisztikája alapján.

Egy 40 négyzetméternél kisebb alapterületű lakás fajlagos építési költsége a 2021-ben becsült 409 ezerről 2022-re 518 ezerre emelkedett, míg a 40 és 79 négyzetméter közöttié 416 ezerről 514 ezerre. A 200 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanoknál százezer forint az éves drágulás, itt 582 ezer forintra nőtt a kivitelezési költség tavaly.

A családi házaknál a fővárosban és Pest vármegyében mértek 100 ezer forint körüli (20 százalékot meghaladó) költségnövekedést négyzetméterenként egy év alatt: Budapesten 602 ezer, Pest vármegyében 526 ezer forintra. Még az Észak-Alföld régióban (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben) nőtt százezer forinttal a fajlagos építési költség, 554 ezer forintra. A többi régióban ennél néhány ezer forinttal kisebb volt a drágulás.

Van, ahol 33 százalékos a költségnövekedés

Az új többszintes, többlakásos lakásoknál több mint 100 ezer forinttal nőtt a fajlagos költség egy év alatt, a legnagyobb mértékben (33 százalékkal) Pest vármegyében, 358 ezerről 477 ezer forintra. A meglévő épületek bővítésével kialakított új lakásoknál pedig Budapesten és a Dél-Alföld régióban (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyékben) drágult harmadával az építés egy év alatt: az előbbinél a fajlagos költség 478 ezerre, az utóbbinál 466 ezer forintra.

Egyre kevesebb lakást építenek már gázfűtésesre

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a vezetékes gázzal ellátott új lakások részaránya a felépült lakóingatlanok közt, de még mindig meghatározónak mondható. Míg 2019-ben és 2020-ban 80 százalék körüli volt a részesedésük, addig a 2021-ben felépült 19,9 ezer lakásnak 71 százaléka, a 2022-es 20,5 ezernek pedig 64 százaléka volt vezetékes gázzal ellátott – derül ki az Ingatlannet.hu összegzéséből. Eközben a közműves csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya változatlanul 97 százalék. A fürdőszobával ellátottaké aránya pedig 98 százalék körüli.

A tavaly átadott 20,5 ezer új lakás 91 százaléka gázzal vagy villannyal fűtött. A távfűtést használó lakások száma jelentősen nőtt tavaly, az előző évi 634-ről 1142 lakásra. (A megelőző években évente 100-800 között alakult a számuk.) A felépült egyedi kazános vagy termálfűtéses lakások száma 6930 volt tavaly.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...