Kezdőlap Gazdaság Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV
No menu items!

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek – közölte a NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság a kormányhivatal megkeresése alapján járt el két engedély nélkül, illegálisan működő szociális otthonnal szemben, melyekben az ellátásra szoruló emberekről egy, maximum két fő gondoskodott.

A NAV közleményében arról számolt be, hogy koszos, lelakott házak elhanyagolt konyháiban főztek rájuk, a higiénés előírásokat hírből sem ismerték, az idős embereknek rendezett betegadatlapjuk, kórtörténetük sem volt.

Az otthonokat üzemeltetők az “ellátásért” cserébe az idős emberek nyugdíját – annak összegétől függetlenül – elvették, miközben éppen csak vegetálva, emberhez méltatlan körülményeket biztosítottak számukra – ismertette a hivatal.

A közleményben kiemelték, hogy az üzemeltetők többszöri felszólítása, bírságolása sem ért célt, így a NAV megkeresésére a szociális szervezetek – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és az önkormányzat – valamennyi ellátottnak felkutattak az állapotának megfelelő, legálisan működő otthont.

A rendőrség és a NAV Bevetési Igazgatósága nemcsak az üzemeltetővel szembeni határozott intézkedésben működött közre, hanem az idősek szociális intézményekbe történő szállításában is – tudatták.

A NAV közleményében azt is hangsúlyozta, hogy végrehajtási és ellenőrzési tapasztalataik szerint a csalárd vállalkozások a szociális szektorban is jelen vannak, ezért a gondoskodásra szorulók elhelyezésekor érdemes ellenőrizni azt, hogy a kiválasztott intézménynek van-e egyáltalán működési engedélye, megfelelő egészségügyi háttere.

Mint a mostani példák is mutatják, az illegális otthonokban nemcsak méltatlan körülmények uralkodnak, hanem a szakszerű gondozás, ellátás sem biztosított, így az ott lakók élete, testi épsége, egészsége is veszélybe kerülhet – áll a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett