Kezdőlap Gazdaság Indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék
No menu items!

Indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Erős kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A főbb európai tőzsdeindexek hétfőn a pozitív globális makrogazdasági jelzések hatására emelkedtek a héten esedékes, nagy érdeklődéssel várt EKB-kamatdöntés előtt. Az értékpapírpiacokon a befektetői hangulat továbbra is “bika”, jórészt az amerikai Fed döntéshozóinak közelmúltbeli megjegyzéseinek köszönhetően.

A Fed jelzései alapján ugyanis a tőzsdei befektetők kissé visszavették az amerikai jegybank kamatemelésének mértékére vonatkozó várakozásaikat. Az európai tőzsdei kereskedésben hétfőn a legtöbb szektor indexe pozitív tartományban alakult, a nyereséges ágazatok listáját az energiaipar, a bányaipar és a bankok vezették.

Az FTSE EuroFirst 300 index 0,81 százalékkal emelkedett, a Stoxx Europe 600 index 0,85 százalékkal végzett magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,99 százalék nyereséggel zárt.

Londonban az FTSE-100 index 1,03 százalék, a frankfurti DAX 0,76 százalék, a CAC-40 index Párizsban 0,93 százalék nyereséggel fejezte be a hétfői tőzsdenapot. Milánóban 1,09 százalékos, Madridban 0,21 százalékos indexemelkedéssel zárult a kereskedés.
A nyersolaj ára hétfőn több mint 4 százalékkal emelkedett, visszafordítva a kezdeti veszteségeket, mivel az olajpiaci befektetők a folyamatos kínálatszűkével számolnak, és a kockázatvállalási kedv is visszatért a piacokra.

A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén hordónként 101,69 dolláron állt a globális kereskedelemben napi 4,20 százalékos emelkedéssel, a Brent ára pedig 4,49 százalékkal ment fel 105,70 dollárra.

A dollárindex hétfőn tovább csökkent 108 alá, mivel a kereskedők újraértékelték a Federal Reserve szigorítási pályáját, és visszavették a nagyobb, 100 bázispontos kamatemelésre vonatkozó várakozásokat, amelyek korábban felbátorították a dollár erősödésére játszó spekulánsokat. Az európai piacok zárásakor a dollárindex 0,82 százalékkal állt alacsonyabban 107,13 ponton.

Az arany ára a dollár gyengülését tükrözve hétfőn unciánként 1710 dollár fölé emelkedett, de a múlt héten elért 11 hónapos mélypont közelében maradt. Az arany spot ára 0,25 százalékkal áll magasabban unciánként 1711,12 dolláron.

Az euró eltávolodott a paritásközeli 1,0006 dolláros 20 éves mélyponttól. A jegyzés 1,07 százalékkal áll magasabban 1,0172 dolláron. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.