Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Infláció - MNB: meg kell reformálni a mérési módszert
No menu items!

Infláció – MNB: meg kell reformálni a mérési módszert

A Magyar Nemzeti Bank vezetői szerint a fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Matolcsy Györgyék tanulmányukban arra jutnak, ideje újragondolni az infláció mérését.

Nagy Márton és Matolcsy György a parlamentben. Kép: MTI/Kovács Attila

Matolcsy György, a jegybank elnöke, Nagy Márton alelnök, Palotai Dániel és Virág Barnabás ügyvezető igazgatók az egyik kihívást annak megértésében vélik felfedezni, hogy pontosan milyen erők mozgatják korunk inflációs trendjeit és hogyan változtak meg ezek a tényezők a megelőző évtizedekhez képest. Másrészt úgy vélik, hogy a digitális átalakulás kezdetén elkerülhetetlenül felmerül az a kérdés is, hogy vajon a jelenlegi rendszerek képesek-e megfelelően mérni gazdaságok és azon belül az infláció mozgásait.

Mint írták, a digitális fejlődés nem csak a gazdaság keresleti-kínálati viszonyait alakítja át, hanem az infláció- és általában a gazdasági teljesítmény mérését is új alapokra helyezheti. Erre azért is komoly szükség van, mert az ötödik ipari forradalom minden korábbinál nagyobb hatással bír, ám a következmények jelenleg még alig számszerűsíthetők – mutatnak rá a jegybank vezetői.

A tanulmány szerint a gazdasági tranzakcióink és társadalmi interakcióink egyre nagyobb szelete kerül át a virtuális térbe, miközben a fizikai tárgyak birtoklása helyett az élmények vagy épp a legkülönbözőbb platformokhoz való hozzáférés válik értékké. Már pénz helyett is egyre gyakrabban információval fizetünk. Egy ilyen világról a 20. század közepén kialakított statisztikai rendszerek egyre kevésbé lesznek képesek megfelelő helyzetképet mutatni.

Egyre több elemzés jelzi, hogy a hivatalos statisztikák a fogyasztói árak alakulását akár jelentősen is felülbecsülhetik.

És ez a torzítás a jelenlegi digitalizációs, technológiai forradalomban egyre jelentősebbé válik – állapítja meg a tanulmány.

Az inflációt meghatározó tényezők mélyelemzése mellett legalább ennyire fontos az infláció mérésének megreformálása is. A helyes, megfelelően időzített gazdaságpolitikai döntések alapja, hogy gazdaság működéséről a létező legpontosabb információkkal rendelkezzenek a döntéshozók. A technológiai fejlődés a méréssel kapcsolatban új problémákra világít rá. Sürgető lépés az ezekhez történő gyors alkalmazkodás – szögezik le.

Mint fogalmaznak, szerencsére a technológia a statisztikusoknak is segítőkezet nyújt. Csak rajtuk múlik, hogy milyen gyorsan hasznosítják az óriási adatbázisok és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket. Aki e téren korábban és merészebben reagál majd, sokkal hamarabb képet alkothat a világunkat alakító új erők természetéről – állapítja meg összegzésképpen közös elemzésében a jegybank elnöke, alelnöke és két ügyvezető igazgatója.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás