Hirdetés
Kezdőlap Hírek Irán. Tízezrek menekülnek a pusztító árvizek elől
No menu items!

Irán. Tízezrek menekülnek a pusztító árvizek elől

Tízezreket menekítenek ki Irán délnyugati részén a pusztító árvizek miatt, amelyek a legfrissebb összesítések szerint eddig 77 életet követeltek.

A nap folyamán megkezdték Huzisztán tartomány székvárosa, Ahváz víz alá került kerületeinek az evakuálását. Emellett az olajban gazdag tartomány több mint kétszáz telepítéséről is embereket menekítettek ki a 70 éve nem látott súlyosságú áradások elől.

Az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint összesen mintegy 46 ezer embert helyeztek el a kormány által létrehozott szükségszállásokon.

A tartományi kormányzó szerint Ahváz további kerületeiben is árvízriasztást adtak ki, mivel a napokban újabb özönvízszerű esőzéseket jósoltak a meteorológusok. A város egyik kórházát hétfőn kellett kiüríteni az áradás miatt.

Az országban mintegy 1900 települést érintettek az áradások és a rendkívül heves esőzések március 19-e óta. Az ítéletidő az ország nyugati és délnyugati részeit sújtja leginkább.

A hatóságok előzetes becslései szerint az iráni mezőgazdasági ágazatot ért károk nagyjából 98 milliárd forintnak megfelelő összegre tehetőek. Az iráni kormány a múlt héten biztosította polgárait, különösen azokat a gazdákat, akiket érintettek az áradások, hogy minden veszteségükért kárpótolni fogja őket. Az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni azonban csütörtökön arról beszélt, hogy az ország új költségvetése nem fogja fedezni a károk rendezését, ezért a kormánynak más forrásokat kellene keresnie.

Az iráni energiaipart és bankszektort sújtó amerikai szankciók érzékenyen érintették az ország költségvetését, ugyanis az iráni kőolajexport mintegy felére csökkent a szankciók miatt.

Haszan Róháni iráni elnök – akit bírálói a katasztrófa rossz kezelésével vádolnak – korábban elmondta, hogy az amerikai szankciók is megnehezítik az árvízi mentést. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...