Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Iránykereséssel nyithat a tőzsde
No menu items!

Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Iránykereséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint.

Varga Zoltán Equilor
Varga Zoltán

A hétfői kereskedésben a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt a hazai részvényindex is lefelé vette az irányt, kedden kisebb elmozdulások, iránykeresés várható nyitásban. Továbbra is bizonytalan maradhat a hangulat, így elsősorban a támaszokra érdemes figyelni.

Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP kifejezetten jól tartotta magát, 16 ezer forintnál, majd 15 600 forintnál láthatóak fontosabb támaszok a grafikonján, míg ellenállás 16 200 forintnál húzódik. A Mol az olaj árfolyamának zuhanása miatt lefelé tartott,  a 2300 forintos szint letörése esetén rövid időn belül elérheti a 2200-2250 forintos tartományt. A Richter árfolyama ismét a 8 ezer forintos szintet teszteli, ez fontos rövid távú támasz, míg ellenállás 8200 forintnál van. A Magyar Telekom elérte a 430 forintos ellenállást, melynek áttörése esetén minimum 10 forintos emelkedés jöhet.

A Richter közzétette, hogy az Európai Bizottság elfogadta a RYEQO, egy új, a méhmióma középsúlyos és súlyos tüneteitől szenvedő felnőtt nők kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény törzskönyvezési kérelmét. Ez az Európai Unió valamennyi tagállamára érvényes.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,76 pontos, 1,53 százalékos csökkenéssel, 47 268,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt.

A Mol 92 forinttal, 3,84 százalékkal 2302 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,25 százalékkal 16 010 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,94 százalékkal 430 forintra erősödött, forgalma 52,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,96 százalékkal 8000 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.