Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág ITM: ötezer milliárdból válthatnak "támadásba" a vállalkozások
No menu items!

ITM: ötezer milliárdból válthatnak “támadásba” a vállalkozások

György László: a jövőbeli támogatások teljes kerete megközelíti az 5000 milliárd forintot. Fotó: ITM

A gazdaságvédelmi akcióterv az elmúlt közel egy évben 720 ezer vállalkozást ért el, illetve 1,4 millió munkahely megőrzéséhez járult hozzá. A következő időszakban soha nem látott mértékű pénzügyi eszközök, nulla százalékos hitelek és kedvező tőkekonstrukciók állnak majd rendelkezésre – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Az államtitkár kifejtette: a kormány lépéseinek köszönhető, hogy míg az uniós tagállamokban a munkanélküliség átlagosan 8 százalékra emelkedett, a legsúlyosabb helyzetben lévő déli államokban pedig a munkanélküliség a 16 százalékot is meghaladta, Magyarországon mindössze 4 százalékig növekedett a járvány hatására a ráta.

György László elmondta, hogy a bértámogatásokon keresztül a kormány csaknem 67 ezer vállalkozást ért el, és 360 ezer munkahely megvédését és létrehozását támogatta. Ezen belül a munkahelyvédelmi bértámogatás például 14,6 ezer vállalkozás több mint 207 ezer munkavállalójának segített, miközben a szálláshely-szolgáltatók és vendéglátók támogatását megcélzó ágazati bérprogramban csaknem 11 ezer vállalkozás vett részt, közel 80 ezer dolgozója révén.

A beruházásösztönző támogatásokon keresztül a kormány csaknem 20 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget – mutatott rá az államtitkár, példaként felhozva a Kisfaludy programot, amelynek köszönhetően 14 ezer szálláshely újulhatott meg. A versenyképességet növelő programokkal a kormány ezer vállalkozáson keresztül több mint 200 ezer munkahely megtartásához járult hozzá – emelte ki György László.

Az állam és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által támogatott hitelprogramokon keresztül mintegy 52 ezer ügylet jött létre – hangsúlyozta az államtitkár, és jelezte, hogy a nagy érdeklődés miatt június végéig meghosszabbították a Széchényi Kártya Program kedvezményes hiteleinek igénylési idejét.

A gazdaságvédelmi lépéseket ismertetve az államtitkár arra is kitért, hogy az idén életbe lépő adócsökkentésnek köszönhetően 720 ezer egyéni vállalkozás, illetve kis- és közepes cég iparűzési adója megfeleződik.

György László úgy fogalmazott: a gazdaságvédelmi intézkedések első fázisában, március és május között a kormány a védekezésre helyezte a hangsúlyt, míg májustól az év végéig a stratégia alapját a védekezés és a támadás egyszerre képezte.

A harmadik fázisban, idén januártól a kormány “támadva védekezik”, futballhasonlattal élve azon van, hogy minél hamarabb mehessenek át a magyar vállalkozások a védekezésből támadásba, azaz új piacokat hódítsanak meg.

Ez a modern futballnak és a XXI. századi gazdaságfejlesztésnek, illetve a mostanra sokak által követett magyar modellnek is az alapfilozófiája – tette hozzá.

A következő időszakban soha nem látott mértékű pénzügyi eszközök, nulla százalékos hitelek és kedvező tőkekonstrukciók, valamint a technológiaváltást elősegítő beruházásösztönző képzési és foglalkoztatási támogatások állnak majd rendelkezésre, amelyek teljes kerete megközelíti az 5000 milliárd forintot – összegezte György László utalva arra, hogy az összegben benne vannak az állami és az MNB által támogatott hitelek és a vállalkozások által igényelhető vissza nem térítendő fejlesztési források is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein