Hirdetés
Kezdőlap Hírek Jeff Bezos 82 éves útitárssal repül az űrbe
No menu items!

Jeff Bezos 82 éves útitárssal repül az űrbe

Jeff Bezos kiválasztotta útitársát: egy 82 éves egykori pilótanővel indul az űrbe három hét múlva.

Bezos űrvállalata csütörtökön jelentette be, hogy Wally Funk lesz a “tiszteletbeli vendég” a július 20-i, Nyugat-Texasból induló űrkiránduláson. Az egykori pilótanő mellett Bezos fivére és egy jótékonysági árverés győztese lesz a New Shepard rakétán, amely tíz percet tölt majd a világűrben, mielőtt visszatérne a Földre.

Funk egyike volt azoknak a Mercury 13 programban résztvevő nőknek, akik űrhajóskiképzést kaptak az 1960-as években, de sohasem juthattak ki az űrbe vagy válhattak a NASA űrhajóscsapatának tagjaivá, mert nők voltak.

Jeff Bezos és Wally Funk, Kép forrása: Instagram

Abban az időszakban a NASA összes űrhajósa férfi és katonai tesztpilóta volt.

Bezos Instagramon közzétett videójában Funk elmesélte, hogy “mesésen” érzi magát a meghívás miatt. Mint hozzátette: soha sem tarthatta vissza semmi.

Mikor azt mondták nekem, hogy lány vagy, és ezt nem tudod megcsinálni, úgy gondoltam, mindegy, hogy az ember kicsoda, ha valamit meg akar tenni, akkor meg tudja tenni. Szeretek olyasmit csinálni, amit korábban senki” – mondta.

A 82 éves Funk lesz a legidősebb ember, aki űrutazáson vesz részt. Túlszárnyalja John Glennt is, aki 77 évesen állította be a korábbi rekordot 1998-ban, a Discovery űrsikló egy útján.

A texasi Funk volt az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal első női ellenőre és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal első női repülésbiztonsági felügyelője. A közzétett videóban elmondta, hogy 19 600 órát repült, és több mint 3000 embert tanított repülni.

Az első amerikai női asztronauta Sally Ride volt, ő 2012-ben halt meg. A Discovery űrsikló fedélzetén 1995-ben Elieen Collins volt az első amerikai nő, aki pilótaként működött közre egy küldetésben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...