Kezdőlap Cégvilág Az Ikarus már 400 milliót kapott, jövőre négyezer milliárd a nagyoknak
No menu items!

Az Ikarus már 400 milliót kapott, jövőre négyezer milliárd a nagyoknak

Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot szán a kormány fejlesztések finanszírozására, egyebek mellett a versenyképesség javítása érdekében  – hangsúlyozta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

Varga Mihály elmondta, hogy a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében több mint négyszázmillió forinttal támogatta a fehérvári cég mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztését.

A tárcavezető szerint az Ikarus sikerei bizonyítják, hogy nemcsak az autógyártás, hanem a buszgyártás is kitörési pont lehet a hazai ipar számára, és megjegyezte, hogy a cél a hazai igények kielégítése, ami évi 1100-1200 busz legyártását jelenti.

Széles Gábor az Ikarus tulajdonosa közölte, hogy a támogatásból a termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahelyet hoztak létre. A 2016-ban meghirdetett nemzeti buszgyártási program mérlege szavai szerint pozitív, mint elmondta, a honvédségnek tavasszal tizenöt, azóta újabb negyven autóbuszt adtak át, és jelenleg további negyvenet gyártanak.

Háttér. A két Ikarust nem szabad összekeverni, a Varga Mihály által most felkeresett Székesfehérvári Ikarus Járműtecnikai Kft. és a másik, egyébként csődeljárás alatt álló Egyedi Kft. tulajdonosi köre, gyártó bázisa is különbözik. A cégbíróságon hozzáférhető dokumentumok szerint az Ikarus Járműtehnikai Kft. Széles Gábor és családja tulajdonában áll. Ezzel szemben az Ikarus Egyedi Kft.-t néhány magyar magánszemély és a Csehországban,  Brno-ban  bejegyzett Ikarus Asset Management birtokolja.

Széles Gábor azt is bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG – liquefied natural gas) hajtott buszt fejlesztenek Székesfehérváron, már a futáspróbák folynak. Rámutatott, hogy Európában sok LNG-vel hajtott kamion közlekedik, ugyanakkor autóbusz egy sem, az Ikarusé lesz az első ilyen típus Európában.

Széles Gábor beszédet mond. MTI Fotók: Bodnár Boglárka

A tulajdonos elmondta, hogy a piac nagy, hiszen az európai nagyvárosok már csak ilyen buszokra írnak ki beszerzési pályázatokat.

Hasonlóan nagy lehetőségnek nevezte az elektromos buszgyártást, ezért létrehoztak Kínában egy vegyesvállalatot az Ikarus és a CNLC (China National Logging Corporation) részvételével. Az első prototípust jövő héten szállítják Magyarországra – mondta.

Cser-Palkovics András  polgármester méltatta a fehérvári buszgyártás újraindulását, hiszen, mint mondta, kevés család van Székesfehérváron és Fejér megyében, amely ne kötődne a vállalathoz.

Úgy vélte, az Ikarus és a hazai buszgyártás érdemes a kormányzat támogatására. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a város helyi közösségi közlekedésében ismét Ikarus buszok teljesítenek szolgálatot.

A pénzügyi tárca vezetője dicsérte az ipar teljesítményét

A miniszter, Varga Mihály emlékeztetett a beruházás átadásakor arra, hogy a  Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében, meghirdetése óta, 2015-től  53,1 milliárd forinttal segítették a magyar nagyvállalatok 131,5 milliárd forint összértékű beruházásait. Az idén további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány.

Széles Gábor és Varga Mihály az Ikarus beruházásátadó ünnepségén.

Varga Mihály eelmondta, hogy a második negyedévében 4,8 százalékkal bővült a bruttó hazai termék, és az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését.

A miniszter úgy vélte, a vártnál nagyobb növekedés nagyban köszönhető az iparnak, amelynek teljesítménye az elmúlt években 4-5 százalékkal nőtt. Ezen belül a járműgyártás termelési értéke 7,7 százalékkal, exportárbevétele pedig 6 százalékkal emelkedett – tette hozzá.

Varga Mihály megjegyezte, hogy 2010-hez képest 774 ezerrel többen dolgoznak, az új munkahelyek többsége (625 ezer) a versenyszektorban jött létre. Mint mondta, 4,5 millió ember dolgozik, és ez a szám tovább nőhet, miközben az ország már most is az Európai Unió három legalacsonyabb munkanélküliségi mutatójával rendelkező állama között van.

Fejér megyében a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékos, tehát megvalósulni látszik a teljes foglalkoztatás – mondta. A foglalkoztatásban állók száma az elmúlt években 164 ezerről 193 ezerre nőtt a megyében – fűzte hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás