Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kalóztámadások: egyre veszélyesebb a Guineai-öböl
No menu items!

Kalóztámadások: egyre veszélyesebb a Guineai-öböl

A kalózok akadályozzák a nemzetközi hajózást, dollármilliárdok tűnnek el Afrika partjainál. Világszerte nőtt a kalóztámadások száma 2018-ban, különösen a fekete kontinens nyugati partjainál, a Guineai-öböl környékén vált veszélyessé a hajózás a tengeri haramiák miatt.

Az elmúlt évben 201 támadást követtek el a kalózok, míg 2017-ben még csak 180-at – közölte a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal.

A nyugat-afrikai vizeken több mint kétszer annyiszor csaptak le a martalócok, mint 2017-ben. Tavaly ebben a térségben ejtették a legtöbb túszt, itt dördült el legtöbbször lövés, és kizárólag itt fordult elő, hogy az egyre jobban felbátorodó kalózok hajókat raboltak el, szám szerint hatot.

“Azonnali szükség van az együttműködés és az adatmegosztás előmozdítására a Guineai-öböl partján fekvő országok között, hogy hatékonyabban léphessenek fel a kalózokkal szemben” – hangsúlyozta a Kuala Lumpur-i székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Hivatal egyik szóvivője.

A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában. Itt található a két legjelentősebb afrikai olajtermelő ország, Nigéria és Angola. A kalóztevékenység akadályozza a nemzetközi hajózást, és évente dollármilliárdokba kerül a világgazdaságnak. A térség 17 országa évek óta próbál erőteljesebben és összehangoltabban fellépni a tengeri rablók ellen. Erőfeszítéseiket az Egyesült Államok és Franciaország is támogatja – számolt be az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.