Kezdőlap Gazdaság Kamatemelés és egyéb változások - Az MNB vezetői a döntéssorozatról és hatásairól
No menu items!

Kamatemelés és egyéb változások – Az MNB vezetői a döntéssorozatról és hatásairól

Elindult az alapkamatemelési ciklus, ami addig tart, amíg az infláció fenntartható sávba ereszkedik vissza. A kamatemelések havi ütemezésben követik egymást, a döntést egyhangúan hozták meg – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a keddi kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: mielőtt hosszan tartó, magas infláció lenne, meghozták azt a döntést, amivel elérik, hogy jövő év elejére az infláció visszakanyarodjon a fenntartható pályára, a 3 plusz-mínusz egy százalékos sávba. Ezzel a monetáris politika módosítását jelentő döntéssorozat indul. Az első döntés az alapkamatemelési ciklus elindítása – mondta.

Ezzel együtt a kamatfolyosó változatlan marad, ugyanakkor az alapkamat lesz újból az irányadó eszköz. Megtartották az egyhetes betétet, a ráta beáll majd az alapkamat szintjére közlése szerint.

Hangsúlyozta, hogy adatvezérelt módon folytatódnak a következő hónapokban a monetáris politika kiigazító lépései, tényeken alapulva.

Kitért arra: a jegybank kivette a részét a válságkezelésből, már zöld-, és fenntarthatósági mandátuma is van. Tavaly 6 ezer milliárd forintnyi, idén további 3300 milliárd forint forrást mozgósítottak a válságkezelésre és az újraindításra. Ez az egyik legerőteljesebb jegybanki részvétel a járvány elleni küzdelem finanszírozásában. Hangsúlyozta, hogy az újraindítás sikerült, a helyreállítás megindult. Az idei és a jövő évre is biztatóak az előrejelzések.
A magyar gazdaság kitűnően vizsgázik az újraindítás és a reálgazdasági helyreállítás terén. A második negyedévben újraindult a magyar gazdaság, valamennyi növekedési száma jó irányba mutat.

A jegybank felfelé módosítva a korábbi növekedését, 6 százalék körüli, akár a feletti GDP-növekedést érhet el a magyar gazdaság. Az újraindítás azért sikerült szavai szerint, mert az átoltottság 4-6 héttel előrébb tart a többi uniós országhoz képest.

Ugyanakkor jelezte: az újraindítás árnyoldala az infláció, és ennek jellemzője az inflációs kiugrás. Egész évre az előrejelzés szerint 4 százalék feletti inflációval számolnak, amit természetesnek nevezett. Annál nagyobb az infláció egy gazdaságban, minél gyorsabban elindul a helyreállítás. Azonban mindenkinek a terhe, a jegybank első számú mandátuma pedig az árstabilitás fenntartása, ezért hozták meg a kamatemelésről szóló döntést.

Matolcsy György kitért arra is, hogy a jegybank eddig is és ezután is a működését szorosan a kormányzattal együtt tervezte, stratégiai szövetség alakult ki, ami óriási érték. A gazdasági folyamatok értékelésében lehetnek eltérések, abban azonban nincs különbség, hogy stratégiai szövetségben haladnak – mondta.
Ha nem tudnák megfékezni az inflációt, azzal mindenki rosszul járna – hangsúlyozta.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke azt mondta, hogy a jegybank elemzései szerint a magyar gazdaság gyors helyreálláson megy keresztül. 2021 második negyedévében kétszámjegyű növekedés lehet, a harmadik negyedévben eléri a 2019 előtti teljesítményét a gazdaság. Az idei 6 százalék körüli növekedést 2022-ben 5,5 százalékos GDP-növekedés követi.

Közölte: a kamatciklus elindításával a jegybank a leghatározottabban lép fel az áremelkedés ellen.

Havonta hoznak döntéseket, az emelés az inflációs kockázatok kiegyensúlyozottá válásáig tart. A kockázatok most egyértelműen felfelé mutatnak – mondta.

Kandrács Csaba alelnök elmondta: Európában egyedülállóan a törlesztési moratórium csillapította a járvány miatti bizonytalanságot. Tavaly márciustól családok százezreinek jelentett kedvező lehetőséget, vagy mentőövet, a járvány elleni védekezés kulcselemeként. Augusztus végén, szeptember elején döntenek majd várhatóan a moratóriumban való további részvétel feltételeiről. Abban maradni kizárólag a rászorulóknak érdemes. Mindenkit arra ösztönzött, hogy kezdjen el törleszteni.

A moratórium előnyei akkor maximálisak, ha azt csak a rászorulók veszik igénybe – jelezte.

Azt javasolják a bankoknak, hogy a szerződésmódosítási díjat töröljék el akkor, ha valaki az előírtnál nagyobb összeg fizetésével folytatná a hitele törlesztését.

Patai Mihály alelnök szerint a jegybank keddi új fejezetet nyitó, egyhangú döntése fontos volt a magyar gazdaság újraindítása szempontjából.

A kamatemelési periódust követően ugyanakkor az MNB mérlegfőösszege bővülését meg kell állítani.

Az Nhp hajrá! program sikeres volt, 60 ezer szerződést kötöttek, jelenleg 2900 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a rendelkezésre álló 3 ezerből, így az a következő hetekben lezárulhat. Fontos lesz újragondolni a folytatást – jelezte. A Növekedési kötvényprogram (Nkp) szintén sikeres, 71 kötvénykibocsátás történt 1400 milliárd forint értékben. Ezt a programot megtartják, fő funkciója a magyar tőkepiac építése – közölte.

Matolcsy György összegzése szerint 2010-2019 között sikeres volt a “félidő”, számos gólt lőtt az ország. “Viszont váratlanul bezavartak minket az öltözőbe, és bezártak” – folytatta, ez volt a járvány, most viszont kifutunk. Nem lehet a járvány után ott folytatni, ahol abbahagytuk. Tanulni kell a gyengeségekből – ismertette. Javaslatai szerint helyre kell állítani a költségvetési egyensúlyt, úgy, hogy az államadósság szintje is csökkenjen. A versenyképességet legalább 3 területen kell jelentősen növelni, az első a digitális átállás, azt követi a magyar egészségügyi rendszer megújítása, és a harmadik a felsőoktatás. Ezen a három területen kell a következő időben szintet lépni és teljesítményt emelni a jegybankelnök szerint. /MTI/

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás