Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Karitatív célra még jó - élelmiszer-pazarlás elleni világnap
No menu items!

Karitatív célra még jó – élelmiszer-pazarlás elleni világnap

Az élelmiszer értékes erőforrás, amit nem szabad veszni hagyni, főleg, ha rászorulókhoz is eljuttathatjuk. Ma ünnepeljük Az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot.

Világviszonylatban a megtermelt élelmiszer harmadát soha nem fogyasztjuk el. Az Európai Unióban évente mintegy 59,2 millió tonna, egy főre vetítve 132 kg élelmiszer végzi hulladékként. Magyarországon ugyanez a szám évente mintegy 810 ezer tonna élelmiszerhulladék, nagyjából 84 kilogramm fejenként a teljes élelmiszerláncot vizsgálva.

Élelmiszer-hulladék a termesztés, betakarítás, szállítás, előállítás, csomagolás, tárolás, kereskedelem, vagyis az élelmiszerlánc valamennyi pontján keletkezik, ehhez legnagyobb arányban a háztartások járulnak hozzá A hulladék keletkezésének nagy része azonban megelőzhető! A megelőzésre és a hulladék mennyiségének csökkentésére számos módszer létezik, melyek az élelmiszerlánc egyes pontjain segítenek. Átfogó megoldást a figyelemfelhívás és az edukáció jelent.

Amellett, hogy az élelmiszer-pazarlásnak súlyos gazdasági, társadalmi, sőt, környezetre gyakorolt negatív következményei is vannak, a pazarlás elleni fellépés erkölcsi, etikai kérdés is.

Az Európai Unióban 2021-től lehetővé vált a lejárt minőségmegőrzési idejű, így kereskedelmi forgalomban nem tartható, de emberi fogyasztásra alkalmas termékek karitatív célra történő felajánlása.

Ezzel a kereskedelmi szektorban jelentősen megnövekedett az élelmiszermentésbe bevonható termékek mennyisége, így szükségessé vált a kapcsolódó újraelosztási rendszer továbbfejlesztése.

Magyarország Kormánya éppen azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy elősegítse a kereskedelmi láncoknál keletkező élelmiszerveszteség megelőzését, illetve eljuttassa a karitatív szervezetek számára a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszereket.

Az Élelmiszermentő Központ tevékenysége mellett társadalmi akcióival is igyekszik felhívni a figyelmet az élelmiszer-pazarlás csökkentésének fontosságára. Az Agrárminisztériummal közösen eddig több akció zajlott le, amelyek során magyarországi cégek felajánlásait várták.

A felajánlott élelmiszereket célzottan osztották szét az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége  (MVGYOSZ), az Egyszülős Központ tagjai között.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete 2019-ben hívta életre Az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot, melyet szeptember 29-én ünneplünk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.