Sajnos egyre kevesebb olvasó számára ismert, hogy nemcsak volt, hanem jelenleg is létezik a kárpótlási jegy, amelyet harminc évvel ezelőtt vezettek be a Budapesti Értéktőzsdére. A kérdés: mi lett, mi van vele?
Tavaly ünnepelhettük a kárpótlási törvény (1991. évi XXV. törvény) megalkotásának 30. évfordulóját. Az első 15 év rendkívül mozgalmas volt a kárpótlási jegy, e sajátos értékpapír történetében, ám a következő másfél évtized a kelleténél is csendesebben telt.
Az állampolgároknál lévő kárpótlási jegyek felhasználására, beváltására utoljára 2006 decemberében volt lehetőség, amikor az állam Mol-részvények cseréjére adott lehetőséget a jegytulajdonosoknak.
Azóta csak tervek láttak napvilágot a kárpótlás lezárására és a még piacon lévő jegyek bevonására. Korábban, a Gyurcsány-kormány idején, vagy később, 2013-ban, amikor egy jegytulajdonos perbe hívta az államot a kárpótlási jegyek felhasználhatóságának hiánya miatt. Az első bírósági tárgyaláson az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogi képviselője elmondta, hogy a kárpótlási jegy ügyében általános rendezés készül, ezért a per felfüggesztését kérte.
Sajnos sem Gyurcsány Ferenc, sem az NFM képviselőjének ígérete sem teljesült. A perről szóló híradás ide kattintva olvasható.
A kárpótlás lezárása a költségvetés számára nem jelentene túlzott terhet, mert a 2010-es kormányváltás átadás-átvételi jegyzőkönyvében az akkor még állampolgároknál lévő jegyek értéke a Magyar Nemzet tudósítása szerint mintegy 4 milliárd forint volt. Azóta történt kibocsátás a holokauszt túlélői számára, ám – szintén sajtóhírek szerint -, ennek a mennyiségnek a zömét életjáradékra váltották a jogosultak, azaz nem növelte érdemben a 2010-ben rögzített mennyiséget.
A várható beváltási hajlandóság meghatározásánál azt érdemes még figyelembe venni, hogy az értékpapírok dematerializálása során a kárpótlási jegyek is értékpapírszámlára kerültek, de ezt hozzávetőleg, mindössze 500 millió forint értékben kezdeményezték a jegytulajdonosok.
Értékpapírpiaci szakértők szerint egy újabb felhasználási lehetőség megnyílásakor döntően az értékpapírszámlákon lévő mennyiséggel érdemes kalkulálni, a fizikai jegyek többsége valószínűleg elkallódott, a tulajdonosok sem tartják már számon.
A kárpótlási törvény rögzíti a felhasználási lehetőségeket. Ezeket a lehetőségeket nem módosította a jogalkotó, de gyakorlatilag nem működnek, illetve az időközben végrehajtott dematerializáció miatt ellehetetlenült.
Az állam jelenleg is értékesít állami javakat (A NAV és a MNV Zrt.) is üzemeltet online árverési plattformot, mindössze arra lenne szükség, hogy ezen plattformokon megjelenő vásárlók számára részben, vagy egészben tegyék lehetővé a kárpótlási jeggyel való fizetést is.
További lehetőség a kárpótlási törvény szerint az önkormányzati lakások megvételekor kárpótlási jeggyel való fizetés. Korábban ez létező gyakorlat volt, noha az akkori jogértelmezés szerint ez a lehetőség csak az eredeti kárpótoltakat, a törvény szövege szerint a kárpótlási jegyek jogosultjait illette meg. Ez az értelmezés akkor is vitákat generált, mert az Értékpapírtörvény szerint az értékpapír jogosultjának az értékpapír tulajdonosa tekinthető. Eszerint – és az értékpapírtörvény alkotóinak eredeti szándéka szerint -, egy értékpapír különböző tulajdonosi csoportjai között nem lehet különbséget tenni.
Ma már azért sem indokolt ez a különbségtétel, mert a dematerializált kárpótlási jegyek nem rendelkeznek sorszámmal, a KELER és a számlavezető brókercégek csak darabszámuk szerint tartják számon ezeket a papírokat, tehát nem köthetők az eredeti kárpótoltak számára kiadott határozatokban szereplő sorszámokhoz.
Harmadrészt, azért sem méltányos ma már hátrányosan megkülönböztetni a tőzsdén vásárolt kárpótlási jegyeket, illetve ezek tulajdonosait, mert az elmúlt tizenhat évben ők álltak helyt az állam helyett. Aki pénzre szerette volna váltani a jegyeit, csak a tőzsdén tudta ezt megtenni. A tőzsdén vásárlók pedig 10-15 éve várakoznak egy felhasználási lehetőségre, ennyi ideje nélkülözik a befektetett pénzüket.
Amennyiben az állam újra megnyitná a fent vázolt lehetőségeket, vagy más módon lezárná a kárpótlást, az a következő előnyökkel járna:
- A kormány demonstrálná, hogy betartja a törvényeket; tiszteletben tartja elődei – ez esetben Antall József –jogalkotó munkáját.
- Amennyiben az állam a korábbi gyakorlatot alkalmazná, miszerint a felhasználási lehetőségeket úgy nyitná meg, hogy meghatározná: a kárpótlási jegyekkel hány százaléka fizethető a megvásárolandó állami vagyonnak, akkor ezeken a plattformokon forgalomnövekedést generálna;
- A felhasználási lehetőségek újranyitása fellendítené a kárpótlási jegyek tőzsdei forgalmát, megszüntetve azt az ellentmondást, hogy egy tőzsdére bevezetett állami kibocsátású értékpapír a névértéke töredékén és minimális mennyiségben forog;
- Az önkormányzati lakások bérlői megkapnák azt a lehetőséget, amit egy generációval ezelőtt a bérlők nagy számban élvezhettek, s a lakástörvény tavalyi módosítása óta a műemléki lakások tulajdonosai megkaptak: megvásárolhatnák bérleményeiket.
- Megszűnne az a nehezen magyarázható helyzet, hogy egy állam által kibocsátott és a tőzsdére bevezetett értékpapír a törvényben rögzített 1742 forintos értékének kevesebb, mint egynegyedét éri napjainkban a Budapesti Értéktőzsdén.
Zelei Béla
