Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi háború - Kína ellenlépéseket ígér Trumpnak
No menu items!

Kereskedelmi háború – Kína ellenlépéseket ígér Trumpnak

Amerika nem tartotta be, amit ígért? Kína ellenlépéseket tesz, ha az Egyesült Államok ragaszkodik az újabban bejelentett pótvámok bevezetéséhez – közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján.

Az amerikai fél nem tartotta magát a két államfő júniusi, oszakai találkozóján született megállapodáshoz – mutatott rá a szóvivő annak kapcsán, hogy Donald Trump amerikai elnök csütörtökön 10 százalékos vámtarifa bevezetését jelentette be mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai árucikkre szeptember 1-jétől, ráadásul a 10 százalékos büntetővám további, akár 25 százalékra emelését is kilátásba helyezte.

Trump  újabb büntetővámja

A G20-as országcsoport júniusban, Oszakában tartott csúcstalálkozójának idején Trump elnök azt az ígéretet tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy a májusban elakadt kereskedelmi tárgyalások folytatásának érdekében egyelőre nem vezet be további büntetővámokat.

Az amerikai sajtónak adott nyilatkozatai alapján azonban úgy tűnik, Donald Trump elégedetlen volt a tárgyalások előrehaladásának ütemével azt követően, hogy az amerikai tárgyalók szerdán Sanghajban egyeztettek ismét a kínai delegációval.

A kínai külügyi szóvivő szerint Peking álláspontja konzisztens maradt a tárgyalások során, az amerikai fél az, aki kiszámíthatatlan lépéseket tesz. “Kína tapodtat sem fog engedni” – fogalmazott Hua.

Hozzátette: Washingtonnak vállalnia kell a tettei következményeit. “A labda most az amerikai térfélen van” – mondta a szóvivő, aki szerint az Egyesült Államokon a sor, hogy bebizonyítsa, képes megbízható partner lenni a kereskedelmi egyeztetésekben.

Kína – USA Kereskedelmi-háború. Kína az amerikai elnököt hibáztatja

A szóvivő nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az amerikai bejelentés után továbbra is lehet-e számítani arra, hogy a szerdán született megállapodásnak megfelelően a tárgyalók szeptemberben az Egyesült Államokban újabb egyeztetésre üljenek össze.

A kínai sajtó Trump bejelentésével kapcsolatban megszólaltatta a Thaiföldön, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és az Egyesült Államok külügyminiszteri találkozóján résztvevő Vang Ji kínai külügyminisztert is, aki úgy reagált: a büntetővámok nem jelentenek megoldást a kereskedelmi konfliktusra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás