Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi háború - Kína megfelezi a pótvámokat
No menu items!

Kereskedelmi háború – Kína megfelezi a pótvámokat

Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség a kínai vámhatóság közlésére hivatkozva.

A február 14-én életbe lépő intézkedés arra az összesen mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vonatkozik majd, amelyekre 2019. szeptember 1-étől vetettek ki 5, illetve 10 százalékos büntetővámot, ellenlépésként a Washington által kínai árucikkekre bevezetett pótvámokra.

916-féle termékre, egyebek mellett a szójababra, sertéshúsra és halra kivetett 10 százalékos tarifa 5 százalékra, míg 801 különböző árucikkre, a többi közt autóalkatrészekre kirótt 5 százalékos tarifa 2,5 százalékra csökken.

A kínai pénzügyminisztérium a döntést azzal indokolja, hogy január 16-án az amerikai fél is bejelentette: február 14-étől felére csökkenti az összesen 120 milliárd dollár értékű kínai termékekre vonatkozó, 15 százalékos büntetővámot.

A gazdasági és kereskedelmi feszültségek enyhítésének, valamint az együttműködés kibővítésének érdekében a kínai fél úgy határozott, hogy a vonatkozó intézkedéseket hasonló mértékben módosítja” – áll a tárca közleményében, melyben azt is megfogalmazták, hogy a további módosításokat a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásának függvényében teszik majd meg. A közlemény arra is kitért, hogy Peking reménye szerint a két fél közösen dolgozik majd annak érdekében, hogy végeredményként minden pótvámot eltörölhessenek.

A bejelentés majdnem három héttel azután történt, hogy a felek Washingtonban aláírták az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó megállapodás első szakaszát. A megállapodásban foglaltak szerint Kína az elkövetkező két évben 200 milliárd dollárral növeli az amerikai termékek és szolgáltatások – elsősorban a mezőgazdasági termékek – importját, cserébe pedig az Egyesült Államok kivezet egyes, kínai árucikkeket sújtó büntetővámokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás