Kezdőlap Tudomány Kétezer éve is ittak sört a brit szigeteken
No menu items!

Kétezer éve is ittak sört a brit szigeteken

Útépítők vaskori sörkészítés bizonyítékaira bukkantak Angliában, a több mint kétezer éves maradványokra, amely a helyi sörkészítés legkorábbi bizonyítékai, az A14-es főútvonal felújításakor bukkantak Cambridgeshire grófságban.

Az útépítési munkálatokkal párhuzamosan folyó régészeti feltárásokban mintegy 250 régész 360 hektárnyi területen 33 helyet vizsgált meg régészeti maradványok után kutatva – adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.

Lara González archeobotanikus elmondta, munkája olyan volt, mint amikor tűt keresünk egy szénakazalban. “Amikor ezeket a maradványokat vizsgáltam, tudtam, hogy valami különlegeset vizsgálok. Ezen maradványok mikroszerkezete egyértelműen megváltozott az erjesztési folyamatban és az őrléskor és forráskor tipikus légbuborékok keletkeztek” – magyarázta.

Gonzalez elmondta, hogy a Kr.e. negyedik századból származó maradványok eredetileg kenyérhez hasonlónak tűntek, de a mikroszkopikus vizsgálat más eredményeket hozott. “Lehet látni, hogy sörkészítés folyamatából valók, mivel az erjesztés bizonyítékát mutatják nekünk és nagyobb darab összezúzott gabonát és korpát tartalmaz, azonban semmiféle liszt nincs benne” – tette hozzá.

Az útépítéskor régészeti leletek tömege került felszínre, köztük középkori angolszász falvak, 342 sír, római kori ékszerek, csontfurulya, 13 ezer éves gyapjasmamut maradványai.

Roger Protz sörkostolás közben

Roger Protz, több mint 20 sörről írt szakkönyv szerzője elmondta, hogy Kelet-Anglia mindig sörkészítési központnak számított, mivel nagyon jó minőségű árpa terem földjein. Amikor a rómaiak meghódították a Brit-szigeteket, azt találták, hogy a helyi törzsek sört főznek.

Protz szerint ez a sör valószínűleg gabonából készült, mivel a komlót egészen a 15. századig nem használták Britanniában, és ízét gyógynövényekkel, fűszerekkel gazdagították.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás