Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Kevesebb kocsit gyárt a jövőben a Nissan
No menu items!

Kevesebb kocsit gyárt a jövőben a Nissan

Átszervezéssel, a termelési kapacitás csökkentésével, a cég technológiai erősségeire és fő piacaira való összpontosítással válaszol a válság kihívásaira a Nissan – hangzott el a cég részvényesi közgyűlésén.

A Nissan Motor Co Ltd vezetősége bocsánatkérésere kényszerült a részvényesek közgyűlésén a vállalat gyenge tavalyi eredménye miatt.

Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni. A cégnek erős vezetőségre lenne szüksége” – vetette fel a közgyűlésen az egyik részvényes.

Makoto Uchida vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy átszervezéssel, valamint a vivőmárkákra és a technológiai erősségekre való koncentrálással ki fogják vezetni a vállalatot a válságból.

Értékesítéseit a japán, kínai és az amerikai piacra koncentrálja. A gyártást Dél-Koreában felszámolják, Indonéziából pedig Thaiföldre helyezik át.

Makoto Uchida

A Nissan 2019 végén pénzügyi szabálytalanságok miatt távolított vezérigazgatója, Carlos Ghosn a gyártás és az értékesítések növelésére összpontosította az üzleti politikát. A közgyűlésen a Nissan könyvvizsgáló bizottságának elnöke a részvényesek kérdésére adott válaszában cáfolta azokat a médiaértesüléseket, miszerint a Renault autógyárral szorosabb összefonódást szorgalmazó előző cégvezért a vezetőségnek a tervet ellenző tagjai “összeesküvéssel” távolították volna el.

A Nissan a Renault-Nissan-Mitsubishi együttműködés tagjaként tavaly tizenegy éve első alkalommal veszteséggel zárta az évet. A márciussal zárt pénzügyi évet 671 milliárd jen (5,6 milliárd euró) veszteséggel zárta a Nissan az előző évi 319 milliárd jen nyereség után.

A Nissan átszervezési tervének keretében 2024 márciusáig 20 százalékkal, évi 5,4 millióra csökkenti gyártási kapacitását.

A társaság májusban 157 ezer személygépkocsit és haszongépjárművet gyártott világszerte, 63 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Májusban a japán gyártás 79 százalékkal, a külföldi gyártás 60 százalékkal csökkent, ezen belül Kínában viszont 2 százalékkal emelkedett.

A január-májusi időszakban a Nissan 1,202 millió járművet gyártott, 43 százalékkal kevesebbet mint 2019 azonos periódusában.

Májusban az értékesítések száma az előző évihez képest 37 százalékkal 273 ezerre csökkent, a január-májusi periódusban pedig 32 százalékkal 1,471 millióra.

A Nissan az idén összesen 5 millió járművet tervez értékesíteni a tavalyi 8 millió után.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.