Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Afrikában hódít a kínai tőke
No menu items!

Afrikában hódít a kínai tőke

A világ legnépesebb állama már korábban megvetette a lábát a fekete kontinensen, most azonban minden eddiginél nagyobb beruházásra készül. Kína új selyemutat épít, ám a helyiek kétkedve fogadják az ázsiaiak térhódítását. Sok afrikai új gyarmatosítóként tekint rájuk.

A tanzániai települést, az Indiai-óceán partján fekvő Bagamoyót elsősorban halászok lakják, a napokban mégis bekerült a híradásokba. A Dar es-Salaamtól mindössze 50 kilométerre található nyugodt városka ugyanis hamarosan óriási,

10 milliárd dolláros beruházás központja lesz.

A Bagamoyónál épülő gigakikötő teljes egészében kínai pénzből valósul meg, de az azt körülvevő speciális gazdasági övezet kialakítását omániak is támogatják anyagilag. Az ázsiai beruházók hasonló szerepet szánnak az afrikai városkának, mint amilyen a történelmi kereskedelmi útvonal, a selyemút stratégiailag fontos kínai kikötőjének, Sencsennek volt. Sencsen ráadásul ugyanazt az utat járta be, amelyre Bagamoyo most rálépni készül: jelentéktelen halászfaluból vált Kína és a világ egyik legfejlettebb és legnagyobb városává.

A beruházás végeztével a bagamoyói kikötő Afrika legnagyobb hajózási csomópontja lesz. A tervekre – hosszú tárgyalássorozat után – a tanzániai kormány is áldását adta, így a hongkongi székhelyű China Merchants Holdings International hamarosan megkezdheti az építkezést.

Ugyanakkor nem mindenki örül a javarészt kínai tőkéből megvalósuló projektnek. A helyiek eddig szélmalomharcot vívtak, mára azonban beletörődtek abba, hogy városuk és környéke gyökeres változáson fog átmenni a következő években. A hatalmas rakományhajók érkezésének egészen biztosan áldozatául esik a közeli lagúna, a speciális gazdasági övezet pedig a jelenleg helyiek által lakott területekre is átnyúlik majd. Az új, saját nemzetközi repülőtérrel is rendelkező város a tervek szerint 75 ezer lakos otthona lesz.

A bagamoyóiak jól tudják, csak porszemnek számítanak Kína szemében, amely szűk tíz éve Afrika legfontosabb üzleti partnerévé vált, háta mögé szorítva az Egyesült Államokat. Az új selyemút Kínából Tanzániában partot érve Kenya, Szomália, Etiópia, Szudán és Egyiptom felé halad tovább, hogy aztán Görögországon át eljusson az olaszországi Velencébe.

A kontinenseken átívelő projekt megvalósítását a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping rendelte el 2013-ban. A kínaiak Afrikában első lépésként egy közel 500 kilométer hosszú vasútvonal kiépítését végezték el, amelynek nyomvonala a kenyai kikötővárostól, Mombasából a kelet-afirkai ország fővárosáig, Nairobiig tart. A 2017-ben átadott vasútvonal a későbbiekben Dél-Szudán, Uganda, Ruanda és Burundi felé veszi majd az irányt.

Kína tehát megállíthatatlanul, dollármilliárdokat nem sajnálva terjeszkedik Afrikában. Kérdés, mi lesz ennek az ára a helyiek részéről azon túl, hogy gyökeresen megváltozik az életük és a környezetük. Az biztos, hogy egyre több afrikai gondolja úgy: a kínaiak az új gyarmatosítók.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...