Kezdőlap Világgazdaság Kína még több amerikai olajat venne
No menu items!

Kína még több amerikai olajat venne

Emelkedett a kőolaj világpiaci ára azokra az értesülésekre, miszerint Kína azt tervezi, hogy nagy mennyiségben importál amerikai nyersolajat augusztusban és szeptemberben.

Ez a hír részben ellensúlyozta azokat az aggodalmakat, amelyeket az Egyesült Államok és a Kína közötti feszültség növekedése, valamint a két ország kereskedelmi főtárgyalói augusztus 15-re tervezett megbeszélésének elhalasztása váltott ki.

A főtárgyalók videókonferencián értékelték volna, hogy hogyan halad a januárban aláírt, kétoldalú kereskedelmi részmegállapodás megvalósítása, ám a folyamatban lévő vitákra hivatkozva meghatározatlan időre elnapolták a megbeszélést.

Pozitív jelzésként viszont kínai állami olajvállalatok augusztusra és szeptemberre legalább 20 millió hordó amerikai nyersolaj szállításához kötöttek le előzetesen tankerkapacitást.

Kína növelte az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalát is.

Az utóbbi hetekben támogatta az olajárakat Kína rekordnagyságú nyersolajimportja és a koronavírus-járvány miatti korlátozások lazítása szerte a világban, de a koronavírussal fertőzöttek számának megugrása várhatóan ismét csökkenteni fogja a fogyasztást.

A befektetők azt remélik, hogy további fogódzókat szerezhetnek a kínálat jövőbeni alakulásáról a héten, amikor is összeül a nagy olajexportáló országok kitermelés-csökkentési egyezménye betartásának felügyeletével megbízott miniszteri szintű testület, a közös monitoring bizottság (JMMC).

A testület júliusban azt javasolta, hogy az úgynevezett OPEC+ csoport – a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai és kartellen kívüli szövetségeseik, élükön Oroszországgal – augusztus 1-jétől vigye le napi 7,7 millió hordóra a kitermelés visszafogásának mértékét a májustól érvényes 9,7 millió hordóval. Ez összhangban áll az eredeti, áprilisban megkötött egyezséggel.

Az iráni olajipari miniszter kijelentette, hogy az OPEC sikeresen teljesítette vállalásait, amit jól mutat, hogy a hordónkénti 16 dollárról 45 dollár körüli értékre emelkedett, és ezen a szinten stabilizálódott az ár.

Az utóbbi négy hónap alatt napi 8 millió hordóval, 88 millió hordóra emelkedett a globális kereslet, ami azonban 13 millió hordóval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Hétfő dél körül az októberi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 0,1 százalékos pluszban, 44,77 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig szeptemberi szállításra ugyancsak 0,1 százalékos nyereségben, 42,02 dolláron forgott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás