Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kínai minősítési rendszer - az uniós cégek sem bújhatnak el
No menu items!

Kínai minősítési rendszer – az uniós cégek sem bújhatnak el

Nem csak a Kínában működő európai vállalatokat, az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezésben résztvevő országokat és cégeket is minősítheti 2020-tól a kínai társadalmi kreditrendszer – figyelmeztetett jelentésében az Európai Unió Kínában működő kereskedelmi kamarája.

A jelentés emellett arra biztatja a Kínában működő európai vállalatokat, hogy fokozzák előkészületeiket a társadalmi kreditrendszer bevezetésére, mert az jelentős fennakadásokat okozhat tevékenységükben.

Jörg Wuttke

Jörg Wuttke, a kamara elnöke úgy fogalmazott: “nem túlzás azt állítani, hogy a vállalati társadalmi kreditrendszer (Corporate Social Credit System) az önszabályozó piac létrehozására megalkotott eddigi legátfogóbb rendszer“. Wuttke ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kreditrendszer egyes cégek esetében a fennmaradásukról döntő tényező lehet, éppen ezért aggasztónak tartja az előkészületek hiányát az európai üzleti szféra részéről.

A társadalmi kreditrendszer tervével Kína 2013-ban állt elő, és annak teljes bevezetését 2020-ra kívánja megvalósítani. A szabályok betartásának biztosítását célzó rendszer adatok gyűjtésén és megosztásán keresztül jutalmazza, illetve bünteti az embereket, valamint a vállalatokat társadalmi kreditpontszámaik alapján.

A vállalatok esetében a magas pontszám alacsonyabb adókulcsokat, jobb hitelfeltételeket, könnyített piaci hozzáférést és több közbeszerzési lehetőséget jelent,

míg az alacsonyabb pontszámmal rendelkezőket szankciókkal sújthatják, és akár feketelistára is helyezhetik.

A kamara jelentése szerint a rendszer különböző szempontok – egyebek mellett adózás, vámfizetés, környezetvédelem, termékminőség – alapján minősíti a vállalatok tevékenységét, továbbá a szabályok betartására vonatkozó adataikat is vizsgálja majd, figyelemmel kísérve például az adatátvitelüket, vagy az árképzésüket. Ennek megfelelően egy Kínában működő multinacionális vállalatnak mintegy 30 különböző minősítési, illetve a szabályok betartására vonatkozó adattal kell majd operálnia, melyek csaknem 300 követelményt foglalnak magukba.

Mintegy 300 követelménynek kell megfelelnie a cégeknek

A rendszer elméletileg egyenlőbbé teheti a versenyt a Kínában működő vállalatok számára, hiszen az automatikus adatfeldolgozással és a pártatlan, algoritmus-alapú minősítésekkel nagyrészt kiiktathatóak a véletlenszerű döntések és a szabályozás szürke foltjai – állítja a jelentés, de figyelmeztet: a rendszer azonban kihasználható a nemzetközi vállalatok diszkriminálására.

A kamara jelentése felhívta a figyelmet:

a rendszert már életbe léptették a külföldön tevékenykedő kínai vállalatok megfigyelésére, különös tekintettel a BRI projektekben résztvevő cégekre. 

“Az európai vállalatok más piacokon folytatott tevékenységének, ezen belül a kínai cégekkel való együttműködésüknek és üzleti kapcsolataiknak megfigyelése is lehetővé válik a jövőben, még akkor is, ha Kínában nincsenek jelen” – olvasható a jelentésben, mely arra szólítja az európai uniós intézményeket és tagállamokat, hogy hozzanak létre hivatalos mechanizmust a rendszer nemzetközi hatásainak behatóbb megértésére, valamint alakítsanak ki “világos és határozott” álláspontot a kérdésben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás