Kezdőlap Gazdaság Kisebb hiányosságokat tárt fel a jegybank
No menu items!

Kisebb hiányosságokat tárt fel a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálata alapján a bankszektor kisebb hibákkal meg tudott felelni a fizetési moratórium szabályrendszerének.

A jegybank a vizsgálat során 9 hitelintézetre összesen 18 millió forint bírságot szabott ki – derül ki az MNB honlapján szerdán közzétett szakmai cikkből.

Az MNB hitelintézeti felügyeleti osztályvezetőjének cikke szerint a fizetési stop kapcsán sehol sem sérült lényegesen az ügyfelek érdeke, a feltárt kisebb problémákat a piaci szereplők gyorsan orvosolták.

A szerző, Szira István felidézte, hogy a hiteltörlesztési moratóriumot 2020-ban a pandémia miatt, a gazdasági szereplők és a fogyasztók fizetési képességének várható nehézségei miatt vezették be.

A moratóriumot az elmúlt több mint két és fél évben többször meghosszabbították. Első és második időszakában automatikusan, külön nyilatkozat nélkül vonatkozott a hitel-, kölcsön és lízingszerződésekre, a 2021 novembertől kezdődő harmadik, majd az idén július 31-től bevezetett negyedik időszakban már igényelni kellett.

A rendkívüli intézkedésként bevezetett fizetési moratórium a hitelintézeteknél is gyors alkalmazkodást, rendszertechnikai átállást tett szükségessé – jelezte a szerző.

A cikkben kiemelte, hogy az intézmények részéről felmerülő értelmezési kérdéseket az (MNB) számos iránymutatással segítette, valamint figyelemmel kísérte az adósok tájékoztatását, amelyet szükség esetén javíttatott is.

Emellett a jegybank több vezetői körlevélben is megfogalmazta a moratóriumot igénybe vevő adósok kezelésével szemben támasztott elvárásait, így például a moratórium időszaka alatt felhalmozott kamattartozás előtörlesztésének díjmentes biztosítását.

A moratóriumi szabályrendszernek való intézményi megfelelés áttekintésére az MNB 2021. júniusában 16 intézményt érintő témavizsgálatot indított. Ennek középpontjában a szabályozás üzleti logikába való átültetése állt, amelynek részeként a felügyelet áttekintette a moratórium során felhalmozott tartozások megfelelő kezelésére és a várható futamidő-hosszabbítás kiszámítására vonatkozó gyakorlatokat. Az ellenőrzés a fizetési stop első és második időszakát érintette.

A cikk szerint az MNB vizsgálata egyebek mellett megállapította, hogy beállítási hiányosságok miatt két pénzügyi intézménynél előfordult a késedelmi kamat felszámítása. Az adósok szűk körét érintő hibát ugyanakkor az érintett bankok még a moratórium első szakaszában orvosolták, és megkezdték a tévesen felszámított összegek korrekcióját.

A jegybank három intézmény esetében megállapította, hogy azok a keretjellegű termékekhez kapcsolódó biztosítási díjakra is tévesen kiterjesztették a fizetési haladékot. Az érintett hitelintézetek ezzel ugyan az adósoknak a jogszabályokon túlmutató haladékot biztosítottak a fizetési kötelezettségekre, de ezzel egyben megnövelték a fizetési moratórium során keletkező tartozás mértékét.

Négy intézménynél azt állapították meg, hogy a moratóriumból való kilépéseknél jogsértő módon indították el a moratóriumi tartozás beszedését és elvégezték a futamidő meghosszabbítását. Egyes adósok a moratórium szabályrendszeréhez képest ezzel a megoldással jobban is járhattak, de az intézmények a jogszabálytól történő eltérést az érintett ügyfelek kérése nélkül hajtották végre.

A pénzintézetek többsége a rulírozó hiteltermékeket érintő jogszabályban rögzített határidőben teljesítette az átszámításra és a fogyasztóknak járó összeg visszatérítésére való kötelezettségét. Néhány esetben merült fel csekély határidő-túllépés és csak egy intézménynél fordult elő nagyobb állományt érintő késedelem.

Egy intézmény esetében a szükséges rendszerfejlesztések késése miatt a kormányrendelet hatálybalépését követően megszűnő, moratóriummal érintett keretjellegű termékeknél átmenetileg nem sikerült a 12 havi részletfizetést beállítani.

Az MNB a hibák súlyát, illetve a vizsgálat során a hibák javítása érdekében megtett intézkedéseket is mérlegelve szabta ki a 9 hitelintézetre az összesen 18 millió forintos bírságot – összegezte a cikk. (MTI)

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.