Kezdőlap Mozaik Koronavírus - Belgium. Kijárási tilalom, több mint 119 ezer bírság
No menu items!

Koronavírus – Belgium. Kijárási tilalom, több mint 119 ezer bírság

A koronavírus-járvány miatt március 14-én bevezetett rendkívüli intézkedések megszegése miatt ez idáig több mint 119 ezer bírságot szabtak ki Belgiumban – közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a Le Soir című francia nyelvű belga napilap pénteken.

A belga lap részletesen ír a teendőkről, betartásukról

A belga rendőrség azt közölte, hogy a bírságok legtöbbjét az arcmaszk viselésének elmaradása miatt szabták ki. Maszk ugyanis a közlekedési eszközökön, üzletekben, valamint a belga főváros sétáló- és bevásárlóutcáin, és olyan járdáin is kötelező, amelyeken nem tartható meg az előírt, legalább másfél méteres biztonságos távolság.

Jelentős számú bírságot szabtak ki a szabad téren padokon vagy fűben leülve megpihenőkre is, ugyanis a lakást elhagyni hosszú ideig csak séta vagy sportolás céljából szabadott, minden egyéb szabadidős tevékenység tilos volt. Sokakat bírságoltak meg az éjszakai szórakozóhelyek környékén a távolságtartás szabályának megszegése, valamint éttermeket és bárokat a kötelező, jelenleg 22 órai bezárás megszegése miatt is.

A szabályszegések és az emiatt kiszabott bírságok száma töretlenül növekszik. Az elmúlt egy hétben kétezerrel emelkedett, ugyanis a rendőrség fokozott ellenőrzéssel kívánja elejét venni a járvány esetleges második hulláma ellenőrizhetetlen kitörésének – tették hozzá.

Belgiumban több mint egy hete újra egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. A fertőzöttek átlagos száma napi 330 fölé emelkedett.

Sophie Wilmés belga kormányfő  újabb országos szigorításokat jelentett be a koronavírus belgiumi terjedésének gyorsulása miatt.

Sophie Wilmés Belga miniszterelnök szigorított

Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként a korábbi tizenöt helyet öt fő vehet részt a higiéniai előírások betartása mellett. Ez alól egyebek mellett az esküvők képeznek kivételt, ahol a résztvevők létszámát tíz főben határozták meg. Kültéri rendezvényeken 200, a beltérieken 100 ember vehet részt, a védőmaszk viselése minden zárt térben kötelező. A rendelkezések szerint a bevásárlást, amely 30 percnél nem tarthat tovább, egyedül kell végezni.

Az egyre súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva  az észak-belgiumi Antwerpen tartomány számos korlátozás mellett éjszakai, 23 órától reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el, ugyanis a belgiumi új esetek csaknem felét erről a területről jelentik.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás