Kezdőlap Hírek Koronavírus - Belgium: ötezer áldozat, 35 ezer fertőzött
No menu items!

Koronavírus – Belgium: ötezer áldozat, 35 ezer fertőzött

Belgiumban pénteken átlépte az ötezret a koronavírus-járvány okozta megbetegedésben elhunytak száma – jelentette be Emmanuel André, a belga közegészségügyi szolgálat szóvivője pénteken.

Az áldozatok több mint fele idősek otthonában élt.
A vírus terjedése továbbra is töretlen, 1329 új esettel a fertőzések száma is átlépte a 35 ezret, így jelenleg 36 138 fertőzöttet tartanak számon a 11,5 millió lakosú országban.

Nagyon fontos, hogy következetes döntéseket hozzanak a korlátozások enyhítésekről. Nem szabad elfelejteni, hogy minden ma született döntés hatással lesz arra, hogyan alakul a vírus terjedése a következő két hétben – hangsúlyozta André.

A válság kezdete óta több mint 140 000 tesztet végeztek el Belgiumban.

Hollandia

A holland sajtó  délutáni hírei szerint, Hollandiában átlépte a 30 ezret a fertőzöttek száma, így a hivatalos statisztikák közel 30 500 fertőzöttet tartanak számon az országban. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a halottak száma csütörtökről péntekre 144-el nőtt.

A Dutchnews internetes hírportál a holland statisztikai hivatalra hivatkozva azt írja, hogy az április második hetében – valószínűsíthetően a járvány következtében – elhunyt emberek száma körülbelül 2000-rel meghaladja a közegészségügyi szolgálat (RIVM) által felmért adatokat. A RIVM eddig csak azokról az áldozatokról számolt be, akiknél a tesztek kimutatták a vírusfertőzést.

Jaap Van Diesel

Az országban körülbelül 150 ezer koronavírus tesztet hajtottak eddig végre. A közegészségügyi szolgálat igazgatója, Jaap Van Diesel a holland tévécsatornáknak adott sajtótájékoztatója során elmondta, hogy a korlátozó intézkedések kifejezetten hatásosnak bizonyultak, azonban a vírus még mindig könnyen fertőz.

Hozzátette, a terjedés lelassulásához a társadalmi távolságtartás igen hatékony szerepet játszik.

A holland kormány a parlament nyomása ellenére sem akarja bevezetni a szájmaszkok általános köztéri viselését, azonban elismerték, hogy azok akár szerepet játszhatnak a korlátozások fokozatos enyhítésének bevezetésekor.

A maszk viselése nem helyettesíti a másfél méteres távolságtartást, bár néhány szakmában, ahol ez nem lehetséges, mint például a fodrászat, akár hasznos is lehet” – fogalmazott Mark Rutte holland miniszterelnök a közmédiának adott nyilatkozatában.

A járványban 24 óra leforgása alatt 181-en haltak bele a járvány okozta betegségben, a felmérések 3315 halálos áldozatot tartanak számon a 17,5 milliós lélekszámú országban.

Luxemburg

Luxemburgban szerda óta 69 halálos áldozatot tartanak számon, azóta nincs változás. A fertőzöttek száma 71-gyel 3444-re emelkedett a félmillió lakosú nagyhercegségben.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett