Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Koronavírus - Orbán: ismét emelkedő tendencia jöhet
No menu items!

Koronavírus – Orbán: ismét emelkedő tendencia jöhet

Orbán Viktor: áprilisra a beoltottak száma meghaladhatja a kétmilliót. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert a koronavírus elleni oltás menti meg az életet és a munkahelyeket. Az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlés idei első ülésén.

Orbán Viktor napirend előtt hangsúlyozta, a kabinet november óta nem változtatott a védelmi intézkedéseken, ezért sikerült a járványt keretek közé szorítani. Ahol folyamatosan változtatták a lépéseket, hatalmas erővel éledt fel a harmadik hullám – jegyezte meg.

Rámutatott ugyanakkor: a járványadatok egész Európában, így Magyarországon is növekedést mutatnak. Itthon a járványgörbe 10 napja nem csökken, a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, vélhetően a ragályosabb vírusmutáció miatt ismét emelkedő tendencia jöhet. Ezért szükség van az Országgyűléstől kapott felhatalmazás meghosszabbítására és az eddigi szabályok szigorú, következetes betartására.

Az újranyitás ügyében úgy fogalmazott: a kormány nemcsak a “zárva táblát” akarja átfordítani, hanem újra akarja indítani a gazdaságot, az egész polgári társadalmi életet.

Azt akarjuk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk” – hangoztatta.

Az újraindítás feltételének a vakcinát nevezte a kormányfő, mert anélkül nem lehet megállítani a vírust.

Ezért tartja a legfontosabb mai feladatnak minél több vakcina gyors beszerzését. “Nekünk minden olyan vakcina jó, amely biztonságos, és amellyel a világon már több millió embert beoltottak” – jelentette ki.

Az orosz vakcináról elmondta: 3 hónap alatt 1 millió ember oltására elegendő oltóanyag érkezik Magyarországra. A kínai vakcina ügyében pedig arról tájékoztatott, hogy 2,5 millió ember beoltására elég vakcinát vásárolnak.

Így Magyarországon már öt hatékony és biztonságos vakcinának van engedélye, ami a tömeges oltás megkezdésének kulcsa – összegzett.

Az európai vakcinellátás bizonytalanságai mellett is biztosan kijelenthető: a magyarok május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy olyan, hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinákra támaszkodik – mondta a miniszterelnök,

aki reális esélyt lát arra, hogy április elejére a beoltottak száma meghaladja a 2 milliót, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált megkapja az oltást.

Felfogása szerint Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert az oltás menti meg az életeket és a munkahelyeket. Hozzátette, nem szabadna a vakcinából politikai kérdést csinálni, “nem a vakcina területén kell bizonygatni az amerikaiak és a brüsszeliek iránti elkötelezettséget“.

Orbán: amint lesz elég vakcina, kezdődhet az enyhítés. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jelezte, a nyitásról online konzultáció indul, 7 kérdésben kérik ki az emberek véleményét.

A gazdasági helyzetről azt közölte: a kormányzati válságkezelés lényege a munkahelymegvédés volt, ezért hitelmoratóriumot vezettek be, bértámogatással segítik a bajbajutott vállalkozásokat, a nehéz helyzetbe került ágazatokban átvállalják a bérek felét, elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót – sorolta, a célzott bértámogatásról pedig hangsúlyozta: mintegy 80 milliárd forintból 250 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. Kiemelte azt is: beruházási támogatást adtak 1434 vállalkozásnak, ami 280 ezer munkahely megtartását, létrehozását segítette elő.

A gazdaságvédelmi intézkedéseket eredményeseknek nevezte, mert decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, a munkanélküliek aránya pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-ban.

A miniszterelnök megerősítette: amint lesz elég vakcina, hozzákezdenek a korlátozások fokozatos enyhítéséhez.

A kormány gazdaság-újraindítási akciótervet indított – folytatta -, a kabinet meggyőződése, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással kell újraindítani.

Az akcióterv hét lépése: a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítási program, a bajbajutott vállalkozások bértámogatása, az orvosbéremelési program, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és kamatmentes újraindítási gyorskölcsön biztosítása – 10 millió forintig – a legkisebb vállalkozásoknak – ismertette.

Az akcióterv ezeket követő lépése egy nagyívű beruházástámogatási program, amelyet az EU-val közösen finanszíroznak, és amelynek legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz, megvalósul az ország legnagyobb egyetemfejlesztési terve 1500-2000 milliárd forintos befektetéssel – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a mai válságkezelés logikája más, mint 2010 előtt volt: a mostani nemzeti jellegű, nem az emberekkel fizetteti meg a válság árát, szemben a 2010 előtti világgal, amikor a válságok árát főként a nyugdíjasokkal fizettették meg.

A 13. havi nyugdíj visszaépítéséről megjegyezte: kötelesség anyagilag is megbecsülni azokat, akik egy élet munkájával felépítették az országot.

A 25 év alattiak szja-mentességét úgy kommentálta: a kormány fontosnak tartja, hogy minden fiatal a saját lábára tudjon állni, el tudja kezdeni az önálló életét.

A kormányfő úgy összegzett: Magyarország egy erős ország, ezért állta jól a sarat a járvány idején.

Végül elmondta, a kormány az elkövetkező hónapokban három nagy ügyön fog dolgozni: végigviszi a tömeges oltási akciót; a konzultáció után – az emberek véleményét figyelembe véve – fokozatosan, kellő óvatossággal kivezeti a korlátozásokat; és újraindítja a gazdaságot.

A miniszterelnök reméli, az ország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt.
Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, pártállásra tekintet nélkül támogassák a kormány válságkezelő és gazdasági újraindítási akciótervét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás