A globális gazdasági viharok közepette kulcsfontosságú, hogy Magyarország megőrizze konnektivitását és innovációs képességét – hangsúlyozta Kovács Árpád, a miniszterelnök munkáját segítő Stratégiai Tanácsadó Testület tagja AzÜzletnek adott interjújában. Kiemelve: ehhez a digitális infrastruktúra fejlesztése, a termelékenység növelésére, és a tudásalapú gazdaság előtérbe helyezésére is szükség van.
– Több évtizedes, pénzügyi ellenőrzési, államháztartási tapasztalat után éppen egy éve, hogy új feladatkörbe került. Más feladatai mellett a miniszterelnök munkáját segítő Stratégiai Tanácsadó Testület tagja. Milyen változást hozott ez az ön szakmai életében?
– Évtizedekig a költségvetés világához kapcsolódva dolgoztam, most a Testület tagjaként a gazdaságstratégiai kérdések megítélése a munkám része. Tanulom a több nézőpontú, távlatos, szélesebb horizontú látásmódot. Úgy kell gondolkodnom, hogy a jelen történéseinek kockázatait a jövő, a fenntarthatóság szempontjait vizsgálva próbáljam minél pontosabban értékelni, ami napjainkban – fogadja el – különösen nehéz. Könnyű hibázni. Hálás vagyok, mivel támaszkodhatok azoknak a kiváló kollégáknak, szakembereknek a véleményére, akiknek a világlátása más összefüggések középpontba helyezésével árnyalja a magamét. Mint minden, ez is csapatmunka, ahol mindenki hozzáteszi a magáét.
– A globális témákból kiindulva, Ön szerint mennyiben és milyen irányba változott meg a világ gazdasága és annak prioritásai Donald Trump elnök hivatalba lépésével?
– Trump hivatalba lépésével a geopolitikai átrendeződés új szakaszba lépett, s üteme felgyorsult. Egy hét alatt annyi minden történik, változik, mint a korábbi időszaban évek alatt. Úgy vélem, miközben az Egyesült Államoknak ciklusokon és pártokon átívelő gazdasági és geopolitikai érdekei vannak, Donald Trump elnök úr második kormányzása számos tekintetben kilépett ebből a mederből. Az „America First” illetve „Make America Great Again” politikája minden elé helyezi az amerikai érdekeket, még azon az áron is, hogy ezzel pillanatnyi zavart okoz a transzatlanti szövetségben. Tagadhatatlan, személyében újra vezetője van annak a szövetségnek, ahová nemzeti érdekeink alapján mi is tartozunk.
Talán megengedhetem magamnak, hogy kimondjam, Donald Trump nem a hagyományos értelemben vett politikus. Az üzleti világban megszokott módszerekkel és habitussal, kockázatokat vállalva kormányoz. Ilyennek tekinthető – a hagyományos diplomáciai csatornák használata helyett – a közösségi médiában való geopolitikai dekrétumok közzététele, vagy az üzleti stílusú „árképzés”, a „mond a háromszorosát, hogy a dupláját megkapd” a tárgyalások során.
Politikájának legfontosabb, mindent felülíró értéke, hogy a szomszédunkban zajló háború lezárásának esélye közelebb került. Megindult a párbeszéd az USA és az oroszok között, ami esélyt ad arra, hogy a jelenlegi geopolitikai feszültség valamelyest csökkenjen. Ez – meggyőződésem – már rövid távon jót tesz a gazdaságnak is. Ennek emberi, kárenyhítési összefüggéseiről, a háború okozta emberi szenvedés megszűnését elhozó béke reményéről itt nem is beszélve.
Ami az elnöki politika nagy visszhangot és a leginkább érintettek heves ellenreakcióit kiváltó más lépéseit illeti, azok alapvetően az USA vállalat-komplexumainak globális piaci érdekeit igyekeznek szolgálni. A védővámok alkalmazása nem új módszer a politikai-gazdaságpolitikai célok érvényesítésében. Ma még felelőtlenség sommás véleményt alkotni arról, hogy a vámok bevezetése mire fog vezetni. A siker vagy a kudarc itt is a részletekben, a mértékekben, az alkalmazás árnyalataiban, differenciáltságában található meg. Annyit engedhetek meg magamnak, hogy reménykedem a pragmatikus, érdekharmonizációra törekvő, az indulati, sérelmi beállítottságon túllépő megközelítésben, a lépések „finomhangolásában”. Ugyanis ezek hiányában a vámok kölcsönös alkalmazása önmagában jelentős világgazdasági kockázatokat hordoz. A vámháborúk nagy inflációs veszéllyel járnak. Az ellátási láncokban szakadásokat okoznak, amelyek szintén árfelhajtó hatásúak és lassítják a gazdaságot. Szűkítik az együttműködés lehetőségeit, erősítik a tömbökbe rendeződést. Akik pedig mindebből ki akarnak maradni, és hidakat, gazdasági semlegességet próbálnak építeni – „két tűz közé kerülve” – különösen nehéz helyzeteket fognak megélni.
Megemlítem, hogy Donald Trump elnök úr irányvonala változást hozott abban is, hogy az USA korábbi meghatározó politikai álláspontján túllépett és a magas környezeti terheléssel működő vállalatok újra helyzetbe kerülhetnek, legalábbis rövid távon. A nemzetközi befektetők számára pedig irányváltozásnak tekinthető, hogy az eddigi „erőltetett zöldítés” tempója a nyugati világban az amerikai példát követve várhatóan csökkenni fog, ami az ipari beruházásoknak a célrendszerét is átírhatja, növelve ezen az áron versenyképességüket. Hozzáteszem, hogy talán azzal is kedvezően változhat a nyugati, de a honi nagyvállalatok hatékonysága, ha a környezeti fenntarthatóság úgynevezett ESG követelményei ésszerűbbek, a realitásokhoz közelebb állóak lesznek.
Az előttünk álló évekre nézve így a várakozásom az, hogy sok, ma még előre nem látható kockázattal kerül majd szembe a világ. Fennáll a veszélye annak is, hogyha a mai béketeremtő törekvések zátonyra futnak, a háború túllép a jelenlegi kereteken. Ma a tőkepiacok is ezt a felgyorsuló tempót és a növekvő bizonytalanságokat árazzák be.
– Korábbi beszélgetésünkhöz képest jól látszik, hogy a mai zaklatott környezetben nyilván még rövid távra is nehéz jóslatokba bocsátkozni, de mely folyamatokat tartja a legfontosabbnak ahhoz, hogy valaki legalább a rövid s a középtávú változásokat számításba vegye?
– Elnézését kérem, de itt is csak töredékes választ tudok adni. A magunk érték- és érdekrendjéből kiindulva számunkra ma az a legfontosabb kérdés, hogy a háború mikor jut nyugvópontra, és ha igen, az mit hoz a világ, Európa és a magunk, a magyarok számára. A legkevésbé sem közömbös, hogy a világgazdaság újra az együttműködés irányába fordul, vagy kérlelhetetlenül teljessé válik a világ új tömbök, új vasfüggönyök mentén történő „újrafelosztása”. Kérdés, magára talál-e az Unió, vagy folytatódik politikai-gazdasági térvesztése? Milyen erőt fog képviselni a feltörekvő, ún. BRICS és a velük sok tekintetben átfedő E7 országok csoportja, vagy a G7 hatalmak tömbje megőrzi gazdasági, katonai és ezáltal politikai dominanciáját? Számunkra különösen súlyos, nemzetpolitikai kérdés, hogy a reménybeli béke feltételei között miként alakul Ukrajna sorsa.
Ezen sorskérdéseknek a kimenetele markánsan hat majd a nyersanyag- és energiaárak alakulására, a gazdaságpolitikai célok teljesíthetőségére. Úgy tűnik számomra, hogy az ok és az okozat az eseményekben összekeveredik.
Meggyőződésem, a költségvetési politika mai konzervatív egyensúlyi törekvései mindenképpen változni fognak Európában. Mind az uniós, mind a nemzeti költségvetésekben a közeljövőben olyan mértékű anyagi terhek vállalására lesz szükség, ami a jelenlegi és a belátható évek gazdasági teljesítményeivel teljesíthetetlen, s emiatt új eladósodási hullám valószínűsíthető. Gondoljunk arra, irdatlan pénz kell ahhoz, hogy létrejöjjön egy ütőképes európai haderő, a környezetvédelmi (túl)vállalások teljesüljenek, kiváltsa az amerikai támogatást az európai uniós. Pénz legyen Ukrajna reménybeli újjáépítésére és védelmi képessége növelésére, a migráció terheinek viselésére, és mindezt úgy, hogy közben az európai versenyképesség fejlesztésére és kontinensünk jóléti társadalmi modelljének fenntartására is több maradjon.
– Meglátása szerint milyen gazdasági mozgásokat indíthatna el, mekkora piacot nyithatna meg, ha az ukrajnai háború tartósan nyugvópontra kerülne?
– Az ukrajnai háború lezárása, ha tartós békét hozna, több szempontból is új gazdasági lehetőségeket nyithatna. Elsősorban a regionális stabilitás visszaállítása számos gazdasági láncot aktiválhat, amelyek eddig fékezve voltak, például a Közép- és Kelet-Európai országok kereskedelmi kapcsolataiban. A háború utáni újjáépítési folyamatok, különösen az ukrán gazdaság modernizálása és infrastrukturális fejlesztése, új piacokat kínálhat a nemzetközi befektetők számára. Emellett a gazdasági integrációk, például az EU és a volt szovjet államok közötti kapcsolatok bővítése is komoly potenciált hordozhat, nem beszélve a regionális energiaellátás stabilizálásáról.
Nem mindegy azonban, hogy mikor, hogyan és milyen békéről beszélhetünk. Amennyiben a háború a közeljövőben nyugvópontra jutna, akkor az optimista feltételezések szerint az EU, bár korlátozottan, de ismét kereskedhetne Oroszországgal, ami az energiaárak stabilizálódását, csökkenését vetítené előre, s a beszállítói láncok termékei is olcsóbbá válnának az ipar számára. A tervezett beruházások így felgyorsulnának, csökkenne az inflációs nyomás, és az újjáépítés üzlete is lendítene a dolgokon. Mindezek együttesen növelnék az EU és így Magyarország versenyképességét is. Tekintve, azonban, hogy Ukrajna az egyik legnagyobb gabonaexportőr, ez feszültséget is hozhat az Unió egyes országai (kiemelten Magyarország és Lengyelország) és Ukrajna kapcsolatában.
Hozzáteszem, hogy Ukrajna olcsó beszállítója lehet az európai iparnak. Komparatív előnye van az energiaintenzív iparágakban, amelyből Európa szintén profitálhat. Ukrajna újjáépítésének teljes költsége 2030-ra meghaladhatja majd az ezermilliárd Eurot, amelyben a részvétel a nyugati cégek számára nagy lehetőség.
Ha az Unió ismét hozzáférhet az olcsó orosz nyersanyaghoz és a tudás- és technológia-transzfer valamelyest visszaépül, az középtávon már kedvező gazdasági és társadalmi folyamatokat indíthat el. Erre van esély, mert az USA biztonságpolitikai érdeke, hogy Oroszország további sodródását a globális dél és elsősorban Kína felé lassítsa, netán visszafordítsa. Ennek a törekvésnek a sikere azonban – úgy vélem – hosszú és bonyolult folyamat eredménye lehet, s meggyőződésem szerint csak akkor történhet meg, ha Moszkva is érdekelt ebben. Bekövetkezésében alapfeltétel, hogy az Orosz Föderáció visszatérjen a háború előtti piacaihoz, s az orosz vagyon zárolását feloldják.
– Magyarország számára gazdasági szempontból mit jelentene az ukrajnai béke?
– A magyar gazdaság számára az ukrajnai béke alapvető fontosságú lenne, különösen a kereskedelem, az energetikai ellátás és a munkaerőpiac területén. A regionális instabilitás megszűnésével a gazdasági kapcsolatok megerősödhetnek. Javulhatnak a magyar vállalatok lehetőségei az ukrán piacon. Emellett a határon átnyúló infrastrukturális projektek – például közlekedési és energetikai összeköttetések fejlesztése – is felgyorsulhatnának, ami Magyarország számára előnyös lehet, s amihez a közvetlen, határmenti kereskedelem és a regionális beruházások is hozzájárulhatnak.
Azt hiszem azonban ennek a kérdésnek a körüljárására egy másik, hosszabb beszélgetésre lesz szükség akkor, amikor már tudjuk, hogy milyen lesz valójában, feltételrendszerében, garanciáiban, betartásának szándékaiban az ukrajnai béke.
De! Minden fegyvernyugvás jobb a háborúnál. Az emberi és anyagi veszteségek megszűnésén túl a fegyvernyugvás hozzájárulhat a csökkenő és stabilizálódó energiaárakhoz. Az energiabiztonsággal kapcsolatos kockázatok enyhülésével pedig csökkenhet a hazánkra nehezedő inflációs nyomás, amellyel tér nyílhat a monetáris és fiskális lazításra, ez pedig felgyorsíthatná a hazai hitelezést, a beruházásokat, növelné a külföldi működőtőke-beáramlást, a jólétet és a versenyképességet Magyarországon.
Jelenleg még a béke – pontosabban az azt megelőző fegyverszünet – feltételei is alig körvonalazhatók. Sőt, láthatóan nem érdeke az oroszoknak a szerintük csak „különleges katonai műveletnek” nevezett agresszió gyors felhagyása. Nem vagyok abban biztos, hogy a harcoló feleket Amerika pusztán gazdasági-katonai kényszerítő erejével gyorsan rá tudja kényszeríteni a tárgyaló asztalhoz ülésre.
Annyi azonban így is nyilvánvaló, s mindannyiunknak ezt kell látni, hogyha Ukrajna a várható területveszteség ellenére politikailag megerősödve, s a várakozó balkáni országokat megelőzve az Európai Unió tagjává válva kerül ki a konfliktusból, az számunkra új geopolitikai feltételeket, új versenyhelyzetet és vele számos nehézséget is eredményezhet. Ugyanis Ukrajna kulturálisan azonos, olcsó munkaerőt és várhatóan kedvező adózási, befektetési konstrukciókat fog kínálni Európának.
Kérdés, hogy a menekültekből mennyien térnek majd vissza. A lengyel és a német gazdaság közel 2-2,5 millió ukránt foglalkoztat, illetve integrált már társadalmába. Ez már most is jelentős mértékben befolyásolhatja a német munkaerőpiacot, illetve a migrációs politikát, ami minden bizonnyal hatással lesz ránk is.
Arra is számítanunk kell, hogy a nyugati befektetők a gazdasági megfontolások mellett politikai okokból is Magyarország helyett Ukrajna mellett fognak dönteni. Az előteremthető Uniós forrásokra pedig újabb hatalmas anyagi teher fog nehezedni. Fel kell készülni továbbá arra is, hogy az Ukrajnából származó mezőgazdasági export lényeges versenyhátrányt okoz a magyar mezőgazdasági termékek számára.
– Az Ön megszólalásaiban és interjúiban már évek óta kulcs téma a hazai termelékenység alacsony színvonala és a nemzetközi színtéren való lemaradás ledolgozásához elengedhetetlen változtatás iránti igény. Mit kellene tenni ezen a téren?
– Úgy vélem a termelékenység növeléséhez leginkább végre kellene hajtani azokat a strukturális reformokat, amelyekről évek óta beszélünk. Ehhez kapcsolódik az oktatás és a szakemberképzés (munkásképzés) fejlesztése, a kkv-k vezetőinek mentorálása, valamint a kkv szektorban a digitalizáció, ami alatt a mesterséges intelligencia használata is értendő, nemcsak a weben való megjelenés. Tehát a munkaerőpiacon is a szakképzés és a digitális kompetenciák erősítésére van szükség. Emellett változatlanul fontos – noha ebben jelentős az előrelépés – a technológiai innovációk és a kutatás-fejlesztés támogatása, hogy a magyar vállalkozások nemzetközi mércével is versenyképesek maradhassanak.
A termelékenység kérdése elválaszthatatlan a feltétel- és érdekeltségteremtéstől. A vállalati környezet javítása, az adminisztratív terhek csökkentése és a külföldi befektetések ösztönzése is elengedhetetlen ahhoz, hogy a gazdaság dinamikusan fejlődhessen.
A mai világban csak olyan vállalati támogatási formák fogadhatók el, amelyek meghatározott feltételek, teljesítmény, minőség, piaci részesedés teljesítéséhez kötöttek.
– Magyarország gazdasági stratégiájában hangsúlyos szerepet kap a konnektivitás, vagyis a globális kapcsolatok fenntartása és bővítése. Hogyan értékeli ezt a megközelítést egy olyan időszakban, amikor Donald Trump amerikai elnök Kína mellett a szövetségesek, egyben gazdasági partnerek megadóztatásával a bezárkózás és protekcionizmus irányába mozdul el? A konnektivitás híveként Magyarország hogyan egyensúlyozhat az európai uniós tagságból fakadó kötelezettségei és a saját, önálló gazdasági érdekei között egy ilyen változó világgazdasági környezetben?
– A gazdasági semlegesség nem magyar találmány. Az EU alapítói, mint Robert Schuman és Jean Monnet úgy gondolták, hogy a gazdasági együttműködés és integráció segíthet megakadályozni egy újabb háborút, és hozzájárulhat a gazdasági stabilitás és a béke fenntartásához Európában. Az volt a cél, hogy a tagállamok közötti kapcsolatokat erősítsék és szorosabbra fűzzék.
A konnektivitás fenntartása rendkívül fontos Magyarország számára, különösen egy olyan globálisan változó gazdasági környezetben, amelyet a protekcionizmus és a bezárkózás határoz meg. Magyarországnak úgy kell navigálnia, hogy megőrzi az EU-val való szoros együttműködést, miközben az önálló gazdasági érdekeit is képviseli. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú a külpolitikai és gazdasági kapcsolatok sokszínűségének fenntartása, hogy Magyarország ne váljon túlságosan függővé egyetlen gazdasági blokk vagy politikai irányvonal hatásaitól. A pragmatikus és dinamikus külgazdasági politika – amely egyszerre szolgálja a nemzeti érdeket és biztosítja az EU-n belüli koherenciát – segíthet abban, hogy Magyarország a globalizált gazdaságban is sikeres maradjon. A gazdasági semlegességgel Magyarország célja az, hogy ezzel is növelje saját biztonságát és használja ki földrajzi fekvéséből adódó előnyeit. Ezeken túl az EU-n kívüli országok gazdaságát, azok termékeit, a gazdasága mérete adta lehetőségei között integrálja az EU gazdaságába, összekötő híd szerepét betöltve.
Magyarország gazdasága szempontjából kiemelten fontos a szankciós politika megszűnése s az olcsó energia- és nyersanyag beszerzés. Ebben már az amerikai-orosz kapcsolatok újbóli felvétele, a tárgyalások elindulása is óvatos reményt ad. Mintegy „mellékhatásaként” megjelenhet ez abban is, hogy az Unió a rá nehezedő teher, a leértékelő megnyilvánulások hatására végre ráébred működése jellemzői megváltoztatásának szükségességére, amibe az ukrán–orosz konfliktus feloldásában való közreműködés, a valóság elfogadása is beletartozik.
Amerika deklarált célja ma Kína visszaszorítása, és elszigetelése. Ebbe beletartozik Kína és Oroszország, valamint Kína és Európa közötti kapcsolatok gyengítése is. Valószínűleg középtávon is számolni kell azzal, hogy szövetségi rendszerünkben feszültséget gerjeszthet az ázsiai világhatalommal való jó kapcsolatunk. Még akkor is, ha a Kínával folytatott teljes európai kereskedelmi részesedésből a magyar igen szerény, körülbelül 1-2 százalék. A legnagyobb európai exportőrök Kínába Németország, Franciaország, Hollandia és Olaszország. Ezen országok forgalma a teljes kereskedelmi volumen mintegy kétharmadát teszik ki a teljes európainak. A németek több mint tízszer akkora értékben exportálnak Kínába, mint Magyarország. Úgy vélem ezért, hogy a bennünket érő mai kritikáknak inkább politikai, mint valós gazdasági érdekekre visszavezethető okai vannak.
Noha egy Kína elleni európai embargó, vámháború USA általi kikényszerítése súlyosan érintené a nagy EU-tagországokat, kiemelten Németországot, s ezáltal bennünket is, bízom abban, hogy ez a kérdés egyelőre megmaradhat a politikai narratíva szintjén.
Ezzel a reménnyel élve, de érzékelve az interjúban érintett folyamatokat úgy vélem, igen nagy eredménynek kell tekintenünk, hogy megőriztük gazdasági semlegességünket és a nagyhatalmakkal kialakított, a romló világpolitikai feltételek között is élő, jó viszonyt. Maradjon is így.
Érsek M. Zoltán
