Kezdőlap Gazdaság Kovács Árpád: nőhet az adósságállomány
No menu items!

Kovács Árpád: nőhet az adósságállomány

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején, de lesz költségvetési hatása, az ország adósságállománya nőhet – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Kovács Árpád a Kossuth Rádióban hangsúlyozta, hogy egy család munkája, biztos megélhetése legalább olyan fontos kérdés, mint a járványügyi biztonsága. Tehát más lehetősége egy magára valamit is adó országnak nincs, mint ezeket az intézkedéseket megtenni, akkor is ha ezek áldozatokat követelnek, esetleg fejlesztési programok átírását jelentik vagy adott esetben adósságnövekedést idéznek elő – fogalmazott.

Kovács Árpád

Hozzátette, az intézkedéseknek lesz költségvetési hatása, ami vállalható, ugyanakkor nem kétséges, hogy az ország adósságállománya – ami a GDP arányában tavaly a 60 százalék felé mozdult el – változni fog. “De hát időt nyerünk, s lehetőséget teremtünk arra, hogy éljünk és működjön az ország” – hangsúlyozta.

Kovács Árpád arról is beszélt a rádióban, hogy a kormány időben hozta meg ezeket a fontos gazdasági lépéseket.

A járványt egy sor ágazat megszenvedi, de vannak olyanok is, amelyek viszont a nyertesei közé tartozhatnak. Ezek között megemlítette a telekommunikációs területet, amelyen belül az információs szolgáltatások és a távmunka most kiemelt figyelmet kap.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.