Kezdőlap Közlekedés Közel 11 millió utas és 140 ezer tonna áru a budapesti reptéren
No menu items!

Közel 11 millió utas és 140 ezer tonna áru a budapesti reptéren

Az ősz beköszöntével az utasforgalom és a gépmozgások száma némileg mérséklődött a Liszt Ferenc repülőtéren. A cargo terület az év eddigi legerősebb hónapját zárta szeptemberben, a légiáru mennyisége megközelítette a 17 ezer tonnát-adta hírül az AIRportal.hu

A magyar főváros légikikötőjében 1 366 050 induló és érkező utast regisztráltak idén szeptemberben, ami a 2019-es rekordév kilencedik hónapjához képest 9,9 százalékkal kevesebb, míg a tavalyi adathoz képest 15,2 százalékkal több.

Az év első kilenc hónapjában így összesen 10 millió 982 ezer utas fordult meg a magyar főváros repterén, ez 21,2 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszak forgalmát, a járvány előttitől pedig mindössze 9,4 százalékkal marad el.

Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airport légiáru-forgalma a múlt hónapban 16 924 tonna volt, ami 1765 tonnával, 11,6 százalékkal több, mint a tavaly szeptemberi. Az idei első három negyedévben összesen 140 432 tonnát tett ki a cargo mennyisége, amely 3283 tonnával, 2,3 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakának eredményétől.

A 2022. márciusi és áprilisi adatok több kiugrást tartalmaznak, amely az ukrajnai háború kezdetén az ellátási láncokban hirtelen bekövetkezett zavaroknak volt köszönhető. Az elmúlt tizenkét havi árumennyiség (2022. október – 2023. szeptember, gördülő adat) 190 717 tonna volt. A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.

Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert

Az ősz első hónapjában a gépmozgások száma visszaesett a tízezres szám alá, 9865 le- és felszállást regisztráltak a repülőtéren, amely 13 százalékkal marad el a 2019. szeptemberi adathoz viszonyítva, de a 2022-est 6,6 százalékkal meghaladja.

Az év első kilenc hónapjában 80 687 gépmozgást regisztráltak a budapesti repülőtéren, amely 6510-zel haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét, ez 8,8 százalékos növekedést jelent.

Ismeretes, 2022-ben az utasok száma meghaladta a 12,2 milliót, és 194 000 tonna légiárut kezeltek Ferihegyen. Az utasforgalom tavaly összességében 25 százalékkal maradt el a 2019-es rekordévétől, a légiáru mennyisége viszont minden korábbi rekordot megdöntött. Az idei évre a repülőtér üzemeltetője 14,3 millió utast vár a vezérigazgató legutóbbi közlése szerint.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.