Kezdőlap Mozaik Közeleg az szja-bevallás - határidők
No menu items!

Közeleg az szja-bevallás – határidők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét készíti el. A folyamat automatikus, a kedvezményekre jogosító igazolásokat sem kell beküldeni a hivatalhoz. Határidők.

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők március 16-án éjfélig kérhetik, akár SMS-ben is, adóbevallási tervezetük postázását. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.

A beküldési határidő május 20-a

Kiemelték, hogy azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, ami az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből május 20-án automatikusan bevallás lesz.

Akik viszont szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (első házasok kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek és ezt most a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-áig.

A kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.

Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás