Kezdőlap Turizmus KPMG: tervet kell kidolgozni a túlturizmus kezelésére
No menu items!

KPMG: tervet kell kidolgozni a túlturizmus kezelésére

Már vannak jelei túlzott turistaáradat (overtourism) magyarországi megjelenésének, ezért a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztetőjelenség megelőzésére időben fel kell készülni – áll a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.

Az overtourism az a jelenség amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet.

Indra Dániel

A közleményben Indra Dániel, a KPMG turisztikai tanácsadó részlegének vezetője kifejtette, Magyarországon is vannak már jelei az overtourismnak, példaként a tavalyi népszavazást említette a budapesti bulinegyedben, ahol a helyieknek gondot okoz a vendégek nagy száma. Vannak már elégedetlen hangok nyáron a Balaton környékén is – tette hozzá. A “túlzott elturistásodás” hátterében az internetes bakancslisták megjelenése, a rövid távú lakáskiadás (airbnb), valamint az olcsó repülés áll.

A túlzott turizmus egyik jele, hogy bizonyos pontokon kapacitásszűke kezd kialakulni. Az első példa erre a szakértő szerint a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek forgalma 2013-ról 2018-ra 8,5-ről 15 millió utasra nőtt, főszezonban telített.

Ilyen jelenség a magas szállodai szobakihasználtság is – Budapesten szeptemberben is 86 százalék felett volt a mutató-, amely több magyar turisztikai célpontnál is előfordul szezonálisan.

Világszerte gond a túlturizmus Kép: azuzlet.hu / Forrás: newsrnd.com
Világszerte gond a túlturizmus Forrás: newsrnd.com

A “túlturistásodás” legjobb ellenszere a látogatók időbeli és térbeli széthúzása, amelyben Magyarországon komoly szerep hárul a vidéki célpontokra és szállodákra. Biztató jelenség, hogy az utóbbi években a fővároson kívüli vendégéjszakák számának növekedése felzárkózott Budapest mögé (10,7 illetve 9,6 százalék), de ahhoz, hogy a térbeli széthúzás működjön, a vidéki vendégforgalomnak jobban kellene növekednie a budapestinél. Ennek egyik feltétele a működő szálláshelyek minőségi fejlesztése, illetve a szobakapacitás bővülése – tette hozzá.

Jó hírnek nevezte, hogy a következő években több mint 1300 vidéki szállodai szobát adhatnak át Magyarországon, meglepően egyenletes területi lefedettséggel. Így 100-200 szobás szállodák épülnek Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Szántódon, Pannonhalmán, vagy Mátrafüreden, és közepes méretű beruházások zajlanak olyan településeken, mint Kisvárda, Mezőkövesd, Győr, Szentes, Szeged és Bük.

Az összehangolt cselekvés szükségességét ismerte fel a kormány is, amikor létrehozta Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programot, amelynek kifejezett célja, hogy láncba szervezze az attrakciókat és a szálláshelyeket, és így növelje az élménypontok számát az országban. A 2030-ig szóló program költségvetési forrásokat is tartalmaz, így nem csak élménypontok, de szálláshelyek fejlesztésére is forrást biztosít – sorolta a szakértő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hasít az OTP Egészségpénztár

A cég tájékoztatása szerint 2024-ben a tagok közel 31 milliárd forint megtakarítást használtak fel az OTP Egészégpénztári számlájukról, és 2 millió darab számlát fizetett ki a pénztár.

A kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar borászokat  

Az agrárminiszter rámutatott, a Partiumban és Erdélyben már működnek azok a jól felszerelt borászati laboratóriumok, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre.

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.