Kezdőlap Egészség-ügy KSH: duplájára nőttek az egészségügyi beruházások
No menu items!

KSH: duplájára nőttek az egészségügyi beruházások

Bár a legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások, a járványhelyzet miatt az egészségügyben közel duplájára, 98,4 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A beruházások volumene az egy évvel korábbitól 12 százalékkal, az előző negyedévitől 2,1 százalékkal maradt el a harmadik negyedévben.

A fejlesztések visszaesését elsősorban a nagyobb létszámú vállalatok okozták, körükben főként a külföldi érdekeltségű vállalkozások és az állami tulajdonú vállalatok mérsékelték beruházásaikat.

A harmadik negyedévi 2,1 százalékos visszaesés előtt az első negyedévben 1,1, a második negyedévben 3,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az előző negyedévhez képest, és a tavalyi negyedik negyedévben is csak 0,3 százalékos volt az emelkedés.

Az első három negyedévében 8,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbi magas bázishoz képest.

A beruházások 12,0 százalékos visszaesésén belül a 60 százalékos súlyú építési beruházások 16,1 százalékkal, a gép- és berendezés beruházásoké 6,2 százalékkal csökkent. Ez az két mutató 2017 óta a legrosszabb, amit az építési beruházásoknál leginkább a szűkülő uniós forrásoknak tulajdonított a KSH.

A beruházási teljesítmény 55 százalékát megvalósító, legalább 50 embert foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene nagymértékben – az előző negyedévi 12,1 százalékot is meghaladó 18,3 százalékkal csökkent. Ezzel a beruházások harmadik negyedévi 12,0 százalékos csökkenéséhez 10,1 százalékponttal járultak hozzá.

A jelentés szerint ebben kiemelt szerepet játszott a járvány gazdasági hatásai következtében létrejött elégtelen piaci kereslet, valamint a korábbi időszakokban kiépült fölösleges szabad kapacitások. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések csupán 7,2 százalékkal maradtak el a bázisidőszaktól, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek volumenének mérsékelt csökkenése következtében – magyarázta a jelentés.

A nemzetgazdasági ágak több mint felében csökkent a beruházási teljesítmény éves összevetésben.

A nemzetgazdasági beruházások közel negyedével a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései 18,2 százalékkal visszaestek. Ezen belül, kiugró mértékben csökkentek a fejlesztések a nagy súlyú járműgyártásban, a gép, gépi berendezés gyártása, valamint a vegyi anyag, termék gyártása területén. Ugyanakkor a korábbi időszakokban elkezdett nagyszabású projektek révén néhány alágban jelentősen nőtt a volumen, például a villamos berendezés gyártása, az egyéb feldolgozóipar és a gyógyszergyártás esetében.

A 17,5 százalékos részesdésével második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye szintén nagymértékben, 11,9 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben. A lakásépítések mérsékelt bővülése mellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (például logisztikai csarnokok) történő beruházások jelentősen visszaestek.

A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházási tevékenyégének csökkenése felgyorsult, az előző negyedévi 9,6 százalék után 26,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Elsősorban az infrastrukturális fejlesztések mérséklődése volt ennek az oka, de a szállítással, raktározással foglalkozó, piacorientált vállalkozások beruházásai is elmaradtak a bázisidőszaktól – fűzte hozzá a KSH.

Az államháztartás egyes területei eltérően járultak hozzá a nemzetgazdasági beruházások változásához. A közigazgatásban – elsősorban a központi közigazgatási szervek beszerzései révén – 2,1 százalékkal nőtt a volumen.

A járványügyi helyzettel is összefüggésben, a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró fejlesztései révén az egészségügyi szolgáltatások területén közel duplájára 98,4 százalékkal emelkedtek a beruházások.

A művészet és szabadidő területén – elsősorban versenysporttal kapcsolatos projektek kisebb ráfordításai miatt – 36,1 százalékkal csökkentek a beruházások. A víz- és hulladékgazdálkodás területén a beruházások 21,3 százalékos visszaesése szintén meghaladta a nemzetgazdasági átlagot.

A kereskedelemben 6,3 százalékkal nőttek a beruházások, elsősorban a nagykereskedelemben és a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatokban tevékenykedő vállalkozások növelték a beruházásaikat.

A mezőgazdaság beruházásai 5,6 százalékkal csökkentek, itt a nagyobb létszámú vállalatok többek között a belföldi gyártásból származó gépberuházásaikat is mérsékelték.
Jelentős mértékben nőttek a beruházások ugyanakkor az energiaiparban 48,3 százalékkal.

A tudományos és műszaki tevékenység beruházásai nagyrészt szolgáltatóközpontok magyarországi irodafejlesztéseinek köszönhetően kiugróan, 31,1 százalékkal növekedtek.

Az információ, kommunikáció területén 3,4 százalékkal nőttek a beruházások, amiben szerepet játszott távközlési tornyok építése is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás