Hirdetés
Kezdőlap Agrár KSH: gyorsult az áremelkedés a mezőgazdaságban
No menu items!

KSH: gyorsult az áremelkedés a mezőgazdaságban

A növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5 százalékos drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának 6,2 százalékos csökkenése következtében tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ezzel három hónap fékeződés után ismét gyorsult az éves áremelkedés üteme – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az áprilisi és májusi után a novemberi volt a harmadik legmagasabb drágulási ütem.

A növényi termékek áremelkedését az ipari növények 23,4 százalékos emelkedése mellett a gabonafélék árának 19,9 százalékos és a gyümölcsök árának 14,9 százalékkos növekedése táplálta, miközben a zöldségfélék átlagosan 0,6 százalékkal drágultak, a burgonya ára pedig 24,5 százalékkal alacsonyabb volt az előző novemberinél.

A gabonafélék között a búza ára 22,7 százalékkal, a kukoricáé 25,7 százalékkal volt magasabb novemberben, mint egy évvel korábban.

A paprika és a paradicsom felvásárlási átlagára 18,9, illetve 45,2 százalékkal, az uborkáé 34,0 százalékkal volt magasabb tavaly, mint az előző év novemberében, a körte 62,1 százalékkal drágult, az alma viszont 4,7 százalékkal olcsóbb lett a 2019 novemberi áránál.

A vöröshagyma 10,1 százalékkal a sárgarépa 17,1 százalékkal, a petrezselyemgyökér viszont csak 4,9 százalékkal drágult, a termesztett gomba ára 46,3 százalékkal szökött feljebb, a fejeskáposztát viszont 7,8 százalékkal olcsóbban adták a termelők.

Az élő állatok felvásárlási ára 10,8 százalékkal alacsonyabb volt tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt, az állati termékek átlagos árszintje 4,1 százalékot emelkedett.

Miközben a vágó sertések felvásárlási ára 22,2 százalékkal, a baromfiké 3,7 százalékkal csökkent, a vágó marha felvásárlási ára 12,7 százalékkal, a juhé 31,0 százalékkal emelkedett.

A tehéntej felvásárlási ára 2,5  százalékkal emelkedett, a tojásé 9,8 százalékkal csökkent, a méz ára viszont 22,9 százalékkal szökött feljebb egy év alatt tavaly novemberig.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.