Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: márciusban is meghaladta a csúcsot az ipar
No menu items!

KSH: márciusban is meghaladta a csúcsot az ipar

Márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva 16,2 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz mérve 0,4 százalékkal nőtt, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest pedig 68 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Tavaly márciusban már jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, az ipari termelés 5,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a nyers adat szerint, a munkanaphatástól megtisztítva pedig 10,0 százalékkal csökkent.

A legnagyobb súlyú járműgyártás kiugróan nőtt, főként az előző év azonos időszakában történt átmeneti gyárleállások miatti alacsony bázis hatására. A járműipar kibocsátása tavaly márciusban 19,7 százalékkal esett vissza majd áprilisban 79,7 százalékkal zuhant meg az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Augusztustól decemberig növekedést mutatott, majd idén januárban 27,5, februárban pedig 6,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi termeléstől.

A számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása átlag alatti mértékben emelkedett. A számítástechnikai ágazat termelése tavaly csak áprilisban májusban és decemberben maradt el egy évvel korábbi teljesítményétől, az idei elsőkét hónapban pedig átlagon felüli, 8,6, illetve 9,8 százalékos növekedést mutatott az egy évvel korábbi magas bázison felül.

Az élelmiszeripar termelése tavaly márciusban kiugró 12,7 százalékos növekedést mutatott, amire az idén márciusban további emelkedést tett rá a januári 5,0 és a februári 2,9 százalékos csökkenés után.

A januári 6,8 százalékos visszaeséssel és a februári 1,9 százalékos növekedéssel együtt az első negyedévben 4,0 százalékkal nagyobb volt az ipari termelés, mint az előző év azonos időszakában, amikor 0,4 százalékos emelkedést ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.