Hirdetés
Kezdőlap Hírek KSH: nőttek az ipari termelői árak tavaly
No menu items!

KSH: nőttek az ipari termelői árak tavaly

Az ipari termelői árak tavaly decemberben 4,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a múlt év egészét tekintve 5,5 százalékkal nőttek, az előző évi 3,9 százalékos emelkedést követően – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A termelői árak decemberi emelkedésének üteme tavaly április óta a legalacsonyabb volt. 

A belföldi értékesítésben a termelői árak 6,2  százalékkal haladták meg a 2017. decemberit és 6,0 százalékkal az előző év átlagát.

Az előző hónaphoz viszonyítva decemberben 0,5 százalékkal csökkentek az árak a novemberi 0,4 százalékos esés után. Azt megelőzően viszont tíz hónapon át emelkedtek a belföldi árak.

A hattizednyi súlyt képviselő feldolgozóipar árai 4,3, a több mint egyharmadnyi súlyú energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) árai 10,4 százalékkal emelkedtek decemberben az egy évvel korábbihoz mérten. A járműgyártásban 4,3, a számítástechnikai cégeknél 6,4, a gépgyártásban 5,4 százalékkal nőttek a termelői árak 2017 decemberéhez viszonyítva, az élelmiszeriparban 3,0 százalékos volt az emelkedés.

A beruházási javakat gyártók 4,4, a tartós fogyasztási cikkeket gyártók 4,5 százalékkal emelték az árakat.

Az exportárak egy év alatt 3,9 százalékot, ezen belül a 96,4 százalékos súlyú feldolgozó ipari exportárak 3,5 százaléknyit emelkedtek tavaly decemberre és 5,2 százalékkal a teljes év átlagát mérve. A járműipar exportárai 2,9, a számítástechnikai és elektronikai termékek gyártói 3,4 százalékos áremelkedést értek el az exportpiacaikon. Az élelmiszeripar exportárai 1,8 százalékkal nőttek egy év alatt tavaly decemberre.

Tavaly decemberben a forint árfolyama az euróval szemben 3,07 százalékkal (9,61 forinttal), a dollárhoz képest 7,19 százalékkal (19,03 forinttal) gyengébb volt, mint egy évvel azelőtt. Éves átlagban a forint 3,12 százalékkal gyengült az euróval, de 1,47 százalékot erősödött a dollárral szemben – ismertette a KSH jelentését az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...