Kezdőlap Turizmus KSH: novemberben újra nagyot esett a szálláshelyek forgalma
No menu items!

KSH: novemberben újra nagyot esett a szálláshelyek forgalma

Tavaly novemberben a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76,3 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az összes vendégéjszaka 85,0 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében és 76 százalékát a belföldi vendégek töltötték el Az előző hónaphoz mérten is 65,6 százalékkal esett vissza a szálláshelyek forgalma: a külföldi vendégek 24,3, a belföldiek 70,7 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek el.

A KSH emlékeztet: a koronavírus-járvány második hullámának megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében november 10. után a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A külföldi vendégek nagy része szállodában szállt meg, az ott eltöltött éjszakák száma az egy évvel korábbinak mindössze 6,4 százaléka volt. A legnagyobb mértékű (98, illetve 95 százalékos) csökkenés a Balaton turisztikai régióban, illetve Budapesten történt.

A belföldi vendégek az öt kereskedelmi szálláshelytípusból a panziókban 58,4 az üdülőháztelepeken 76,0 százalékkal kevesebb éjszakát regisztráltak. Az éjszakák kétharmadát szállodákban töltötték, ahol a csökkenés mértéke 79,6 százalékos volt. A közösségi szálláshelyeken és a kempingekben az előző év novemberi forgalmának harmada (33,9 illetve 34,3 százaléka) jelentkezett. A visszaesés a Balaton turisztikai régiót érintette leginkább – közölte KSH.

A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele szintén 84,7 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél és 63,369 milliárd forintot tett ki.

A szállásdíjbevétel hasonlóképpen 84,9 százalékkal 3,5 milliárd forintra esett, a vendéglátásból eredő bevétel is 85,4 százalékkal 1,659 milliárd forintra apadt.

Tavaly az első tizenegy hónapban 75,1 százalékkal csökkent a szálláshelyek külföldi és 35,8 százalékkal a belföldi forgalma, ami együttesen 55,3 százalékkal kevesebb vendégéjszakát jelentett, mint az előző év azonos időszakában eltöltöttek.

A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 56,5 százalékkal zuhant és 225,195 milliárd forintot tett ki. A szállásdíjbevétel 58,9 százalékkal maradtak el az előző év január-novemberiektől és 126,465 milliárd forintot tettek ki, a vendéglátásból származó 59,239 milliárd forint bevétel pedig 53,3 százalékkal volt kevesebb.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás