Kezdőlap Gazdaság KSH: tavaly 5,1 százalékkal csökkent a GDP
No menu items!

KSH: tavaly 5,1 százalékkal csökkent a GDP

Magyarország GDP-je a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt, de 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 4,6 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a negyedik negyedévben 4,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves összehasonlításban.

Az előző negyedévhez mért növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá.

Negyedéves összevetésben másodszor nőtt a GDP a harmadik negyedévi 11,4 százalékos emelkedés után, amivel a gazdaság kikerült a technikai recesszióból, mivel az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Az éves összevetésű adatok szerint a tavalyi első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést regisztrált a statisztika, a másodikban 13,6 százalékkal, a harmadikban pedig 4,6 százalékkal csökkent a GDP a nyers adatok szerint a negyedik negyedévi 3,7 százalékos visszaesést megelőzően.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott éves indexek az 1,9 százalékos év eleji növekedés után 13,7 százalékos és 4,8 százalékos visszaesését mutatnak a második és a harmadik negyedévre a negyedik negyedévi 4,3 százalékos csökkenés előtt.

A jövőre kivetített dinamikára építő és az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index 4,5 százalékos növekedést jelez a negyedik negyedévben. Ez a mutató azt jelzi, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított volumenváltozás négy negyedévig folytatódna – tájékoztatott a KSH.

Hozzátették, hogy az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex.

A KSH figyelmeztetett arra is, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet olyan gyors változásokat okozott a gazdasági környezetben, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás