Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kúriai vezető lesz az új alkotmánybíró
No menu items!

Kúriai vezető lesz az új alkotmánybíró

Márki Zoltán. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Támogatta Márki Zoltán, a Kúria büntető kollégiuma vezetőjének alkotmánybíróvá történő kinevezését az Országgyűlés igazságügyi bizottsága.

Vejkey Imre (KDNP), a grémium elnöke bejelentette, hogy az Alkotmánybíróság tagjának jelöléséért összehívott eseti bizottság hétfő délelőtt Márki Zoltánt javasolta a posztra. A tisztség azért üresedett meg, mert Varga Zsolt András korábbi alkotmánybírót a Kúria elnökének választották.

Márki Zoltán meghallgatásán hangsúlyozta: az igazságot, a függetlenséget és az ítélkezést nem tartja bonyolult teoretikus kérdésnek. “Egy bírónak nincsenek tervei, nekem az üggyel nem célom van, hanem dolgom. Nem a felekkel van elszámolnivalóm, hanem a törvénnyel(…), az Alkotmánybíróságon pedig az alaptörvénnyel” – hangoztatta.

Szavai szerint az igazság államcél; mindenkinek lehet igaza, de ha vita van, alanyi joga senkinek sincs az igazságra, ugyanakkor az a joggal szemben is kiperelhető, ennek ma minden lehetősége megvan.

Úgy folytatta: “függetlenség van, azt legfeljebb el lehet venni”, ezért azt “mindig meg kell adni“. Márki Zoltán egyúttal az függetlenség lényegének nevezte, hogy “nem lehet döntésre utasítani“. “Ha ezt betartják, akkor nincs baj” – tette hozzá, azt is megjegyezve, hogy neki ebben a tekintetben az elmúlt 30 évben “nem volt deficite“.

Hozzátette: az ítélkezés az emberek magatartását nemcsak megbünteti, hanem morális közösségi alapú jog szerint minősíti és dönti el. “Az ítélkezés nem személytelen, de nem is személyes, hanem intézményes ügy” – hangoztatta, hozzátéve, hogy ítélkezés az is, amikor bírói ítéletet “semmisítenek meg“, ezért az Ab is ítélkezést végez.

Márki Zoltán szólt arról is, hogy az alkotmánybíró legfőbb feladata az alaptörvény védelme, a bírói pedig a hatályos törvény alkalmazása.

Ítéletéről ismerszik meg a bíró, a bíróról a bíróság, a bíróság pedig az állam lelkiismerete” – mondta.

Varga László (MSZP) “ellenzéki képviselőként kezelhetetlennek” nevezte az jelöltválasztás folyamatát, mondván, a tavaszi ülésszak vége előtt egy nappal, a bizottsági ülés előtt “néhány perccel” tudták meg a jelölt személyét, ami az “eljárást és a kormánypártok hozzáállását minősíti“. Vejkey Imre erre reagálva közölte, teljesen törvényes az eljárás.

A Kúria honlapján közzétett életrajza szerint Márki Zoltán 1990 decemberétől lett a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos bírája, 1996 és 2002 között az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bíróként dolgozott. 2002 júliusától a Legfelsőbb Bíróságra jogegységi határozatok előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátására, határozatlan időre beosztott bíró, 2005 szeptemberétől legfelsőbb bírósági bíró, 2012 májusától kúriai tanácselnök, 2015 szeptembere 2017 áprilisa között a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának megbízott vezetője. 2021. január 12-től Kúria büntető kollégiuma működésével összefüggő igazgatási feladatokkal megbízott tanácselnök, március 15-től pedig annak vezetője lett.

A bizottság 7 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta a jelölt kinevezését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás