Kezdőlap Gazdaság A magyarok harmadának csökkent a jövedelme a járvány miatt
No menu items!

A magyarok harmadának csökkent a jövedelme a járvány miatt

A magyar lakosság 61 százaléka nem érzékelt a járvány okozta érdemi változást a jövedelmi helyzetében, jövedelemcsökkenésről a megkérdezettek mintegy harmada számolt be – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) kutatásából, amelyet a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) magyar partnereként végzett.

Kiemelték: a vállalkozók valamivel több mint harmada (38 százalék) számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme, 53 százaléknak nem változott érdemben, 10 százaléknak pedig nőtt.

A mezőgazdaságban és az építőiparban a járvány hatása kevésbé volt érezhető, ezzel szemben szinte a teljes turizmus és vendéglátás, az egyéb lakossági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások több mint fele és a kereskedelmi cégek csaknem fele részben vagy teljesen leállt – mutattak rá.

A BGE kutatásának eredményei alapján a vállalkozók 19 százaléka látott új üzleti lehetőséget a járványban. Ez minden környező ország és a felmérésben részt vevő 18 európai uniós tagállam eredményénél alacsonyabb arány.

A több éve működő magyar vállalkozások közül azok látnak inkább üzleti lehetőséget a koronavírus okozta helyzetben, amelyek egyébként is innovatívabban működnek.

Csákné Filep Judit

Csákné Filep Judit, a BGE Budapest LAB tudományos vezetője, a magyar GEM kutatói csapat vezetője elmondta: a magyarok vállalkozási hajlandósága nem kiemelkedő; a vállalkozni vágyók nehezen látják meg a kínálkozó üzleti lehetőségeket. Gyakran bizonytalanok, vagy épp a bukástól való félelem tántorítja el őket a lehetőségek tettekre váltásától – tette hozzá.

A kutatás szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a járványra reagálva változtatott a digitális technológiák használatán a terméke vagy szolgáltatása értékesítése érdekében; továbbra is magas, 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, vállalkozásuk elboldogul digitális technológiák nélkül.

A GEM adatfelvétele az emberek vállalkozási hajlandóságáról 1999 óta minden évben a világ számos országában zajlik; a hazai kutatást a BGE Budapest LAB vezeti. A legutóbbi adatfelvétel idén május 4. és június 11. között zajlott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás