Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Lakástakarék - az Erstének sem üzlet
No menu items!

Lakástakarék – az Erstének sem üzlet

Az Erste október 31-től felfüggeszti a lakástakarék-pénztári termékek értékesítését, így már csak a Fundamentánál lesz köthető ilyen szerződés – értesült a Bank360.hu.

Az Erste közölte: az ügyféligények változásához igazítva hozta meg az Erste Lakástakarék az állami támogatás nélküli termékei, illetve az áthidaló kölcsön értékesítésének felfüggesztéséről szóló döntését.

Hozzátették: a pénzintézet fenntartja annak lehetőségét, hogy visszatérjen a piacra, amennyiben a termékek iránti kereslet ezt indokolja. Az Erste Lakástakarék jelenleg csaknem 185 ezer szerződést kezel. Az intézkedés a jelenlegi állományt nem érinti.

Az évi 30 százalékos, maximum 72 ezer forintos állami támogatás miatt sokáig az egyik legkedveltebb megtakarítási forma volt a magyar háztartások számára a lakáscélokra felhasználható lakástakarék. Így az állami támogatással akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhettek a megtakarítók nagyon alacsony kockázat mellett.

A kormány 2018. októberében megvonta az új szerződések esetében az állami támogatást. Ezután megmaradt három szolgáltató, a Fundamenta Lakáskassza, az OTP Lakástakarékpénztár és az Erste Lakástakarék.

Az OTP Lakástakarék tavaly októberben függesztette fel a termékek értékesítését, az Erste Lakástakarék pedig átvette az Aegon Lakástakarék portfólióját.

Az Erste mostani kivonulásával így már egyedüliként a Fundamenta Lakáskassza maradt, amely kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást az ügyfeleknek – írta a Bank360.hu, hozzátéve: a kormány demográfiai törekvéseivel összhangban megjelent a vissza nem térítendő támogatássá alakítható babaváró hitel, a gyermekszám függvényében igényelhető csok- és falusi csok-támogatás, továbbá a csok-hitel is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...