Hirdetés
Kezdőlap Hírek Légszennyezés. A magyarok több havi fizetést költenek rá
No menu items!

Légszennyezés. A magyarok több havi fizetést költenek rá

A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként. A budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint – derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) jelentéséből.

A jelentés a légszennyezéshez köthető egészségügyi ellátással, a bekövetkező betegségek miatt kiesett munkanapokkal és a halálesetekkel járó költségeket összegezte 30 európai ország 432 városa, köztük Budapest, Debrecen, Győr és Pécs esetében 2018-ban.

Az elemzés szerint a légúti megbetegedések miatti kiadások Bukarestben, Milánóban, Padovában, Varsóban, és Pozsonyban voltak fejenként a legnagyobbak. Ezekben a városokban az egy főre jutó kiadások közelítenek a háromezer euróhoz (mintegy egymillió forint). A legkisebb mértékű a légyszennyezés, és ezért a legalacsonyabb, mintegy 380 eurós (140 ezer forint) kiadással a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén élőknek kell számolniuk.

Budapest esetében az összkiadások mintegy 3300 millió euróra (mintegy 1200 milliárd forint) rúgnak, az egy főre jutó kiadás évente mintegy 677 ezer forint.

Debrecenben ez az összeg mintegy 300 ezer forint, Győrben mintegy 431 ezer forint, Pécsett pedig 330 ezer forint.

A jelentés kiemelte, hogy a városi légszennyezésért, valamint az amiatt bekövetkező elhalálozásokért legkiemelkedőbb mértékben az épületek fűtése, az ipari vagy a mezőgazdasági tevékenység mellett – különösen a kelet-közép-európai régióban – a közlekedés a felelős.

A becslések szerint a városi gépjárműhasználat egyszázalékos növekedése akár 0,5 százalékkal növelheti a költségeket. A tanulmány szerint a városi közlekedési szokások és a várospolitika kismértékű változásai is jelentősen befolyásolhatják a kiadásokat. A jelentésben ezért a fosszilisüzemanyag-alapú közlekedés csökkentésére, a fenntarthatóbb és nulla kibocsátású alternatív közlekedési eszközök használatának támogatására szólítanak fel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.