Kezdőlap Hírek Lengyel bankfelügyelet - Őrizetbe vett tisztségviselők
No menu items!

Lengyel bankfelügyelet – Őrizetbe vett tisztségviselők

Az utóbbi évek egyik legnagyobb pénzügyi botránya kapcsán őrizetbe vette a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) Andrzej Jakubiakot, aki az előző lengyel kormány idején a bankfelügyelet (KNF) elnöke volt, valamint vele együtt az intézmény hat, neki alárendelt egykori magas beosztású tisztségviselőjét.

Andrzej Jakubiak 2011 októberétől 2016 októberéig állt a bankfelügyelet élén.

Az őrizetbe vételekről a lengyel állami ügyészség adott ki közleményt, amelyben az olvasható, hogy a “nagy terjedelmű bizonyítóanyag” szerint a volt tisztségviselők 2013-2014-ben hivatali kötelességük elmulasztásával nagy kárt okoztak a lengyel banki garancialapnak és a letéteményeseknek, nagyszabású haszonszerzés céljából.

A CBA közleménye szerint az őrizetbe vételek összefüggésben állnak azzal a nyomozással, amelyet a lengyel hatóságok a SKOK Wolomin takarékpénztár 2013-2014-es tevékenysége kapcsán már hosszabb ideje folytatnak.

A KNF felügyelete alatt működő takarékpénztár az említett időszakban jelentős összegű hiteleket nyújtott megfelelő garanciákkal nem rendelkező ügyfeleknek.

2015-ben csődöt jelentett, ezt követően a lengyel garanciaalap a SKOK Wolomin ügyfeleinek 2,2 milliárd zloty (mintegy 166 milliárd forint)  kártérítést fizetett, a vissza nem fizetett kölcsönök összege pedig mintegy 3 milliárd zlotyra (226,5 milliárd forint) rúg.

A SKOK Wolomin ügyében eddig mintegy 900 embert gyanúsítottak meg, több mint 150 személyre a bíróságok már büntetést - általában felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbírságot - szabtak ki.

A KNF egykori tisztségviselői által a SKOK Wolomin kapcsán gyaníthatóan elkövetett mulasztások és hatásköri túllépések miatt a varsói kerületi bíróság 2016 nyarától eljárást folytat.

A Varsóban, illetve a főváros környéki településeken őrizetbe vett hét gyanúsítottnál házkutatás zajlik, Szczecinbe szállítják őket ügyészségi kihallgatásra.

November végén bírósági döntés nyomán két hónapos előzetes letartóztatásba helyezték a KNF egy másik, nemrég lemondott, szintén korrupcióval gyanúsított elnökét is.

Grzegorz Schetyna, a fő ellenzéki erő – a 2007-2015 közötti kormánypárt – a Polgári Platform (PO) jelenlegi elnöke csütörtökön úgy vélekedett: Andrzej Jakubiakot azért vették őrizetbe, “hogy demonstrálják, a KNF körüli szabálytalanságokban (a jelenlegi kormánypárt mellett) mások is érintettek”. Nyomatékosította: Andrzej Jakubiakkal ő maga nem volt annak idején kapcsolatban, de nem is kapott jelzést semmilyen, a KNF elnökéhez fűződő rendellenességről.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás