Kezdőlap Mozaik Létrejön az EU a mesterséges intelligenciát felügyelő hivatala
No menu items!

Létrejön az EU a mesterséges intelligenciát felügyelő hivatala

Illusztráció: Bigstock

Az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciát (MI) felügyelő hivatalt hozott létre, amelynek feladata az MI alkalmazásának szabályozása lesz az új átfogó európai uniós rendelet keretében – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.

A hivatal, amelynek munkatársai technológiai szakértők, jogászok és közgazdászok, kulcsszerepet fog játszani a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet végrehajtásában, “különösen az általános célú MI-modellek tekintetében”. Emellett az lesz a feladata, hogy előmozdítsa a megbízható mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatást és innovációt.

“A mesterséges intelligenciát felügyelő hivatal célja, hogy lehetővé tegye az MI jövőbeli fejlesztését, felhasználását, valamint az olyan módon történő alkalmazását, amely elősegíti a társadalmi és gazdasági előnyöket és az innovációt, miközben mérsékli a kockázatokat” – áll a bizottság sajtóközleményében.

A 140 fős hivatalt az Európai Bizottságon belül hozzák létre. “A hivatal a mesterséges intelligencia területén egy innovatív európai ökoszisztémát fog előmozdítani, amely versenyképes és az uniós szabályokat és értékeket tiszteletben tartja” – nyilatkozott Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos.

Az EU nemrégiben fogadta el a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt. Az új rendelet aszerint kategorizálja a mesterséges intelligencia különböző típusait, hogy mekkora kockázatot jelentenek. A nagy kockázatú MI-rendszerek csak számos követelmény és kötelezettség teljesítése esetén juthatnak be az uniós piacra, és vannak olyan MI-rendszerek, amelyek használata tilos lesz az általuk képviselt kockázat miatt. Ilyenek például az úgynevezett kognitív magatartási manipuláció és a társadalmi profilalkotás. Tiltja továbbá az olyan rendszerek használatát, amelyek biometrikus adatokból következtetnek egy ember faji származására, vallására vagy szexuális irányultságára.

A mesterséges intelligenciáról szóló rendelet megsértése esetén kiszabható bírságokat a jogsértő vállalat előző pénzügyi évi globális árbevételének százalékában vagy egy előre meghatározott összegben határozták meg, attól függően, hogy melyik a magasabb. A kis- és közepes vállalatokra és az induló innovatív vállalkozásokra arányos mértékű közigazgatási bírságokat szabhatnak ki. A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálynak 2024. július végéig kell hatályba lépnie.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Támogatást kap a magyar borászat

Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra, ezért az agrárpolitika is hosszú távra, értékalapon gondolkodik, és a kihívásokra rugalmasan reagálva biztosítja a támogatásokat a szektor számára.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett