Hirdetés
Kezdőlap Hírek Litvánia kerítést épít a fehérorosz határra
No menu items!

Litvánia kerítést épít a fehérorosz határra

Idős asszonyok sétálnak a litván-fehérorosz határ mentén. Fotó: AFP/Petras Malukas

Litvánia “fizikai akadályt” létesít Fehéroroszországgal közös határán, és a hadsereget is beveti a szomszédja felől érkező illegális bevándorlás megfékezésére – jelentette be Ingrida Simonyte litván miniszterelnök.

A kormányfő azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjét, hogy légi járatokkal szállít migránsokat Minszkbe, majd továbbküldi őket a balti állam felé. Simonyte a határsértőknél lefoglalt bizonyítékokra hivatkozott.

Vannak utazási irodák, amelyek közvetlen járatokat kínálnak például Minszk és Bagdad között, továbbá ügynökségek Fehéroroszországban és más országokban, amelyek ‘turistákat’ próbálnak Minszkbe csalogatni” – mondta Simonyte a Reutersnek adott interjúban.

Szavai szerint a legtöbb migráns a bagdadi repülőtéren keresztül érkezett Minszkbe, de nem zárható ki, hogy Isztambulból is érkeztek emberek.

A kormányfő által említett bizonyítékok között a minszki székhelyű UmnoTuri és Centrkurort utazási irodák május 27-én és június 7-én keltezett, a fehérorosz külügyminisztériumnak küldött vízumkérelmei szerepelnek három iraki állampolgár számára. Ezenkívül a hírügynökségeknek megküldött másolatok között mellékelték a Belavia fehérorosz légitársaság Isztambul-Minszk járatának beszállókártyáját, amelyet szintén az egyik migránsnál találták meg.

Ingrida Simonyte

Simonyte elmondta, hogy felgyorsították a menedékkérelmek elbírálását. A litván kormány korábban vészhelyzetet hirdetett az ország területére érkező “menekültözön” miatt. Az idén eddig több mint 1300 migránst tartóztattak fel a balti állam hatóságai, míg a tavalyi év egészében csak 81-et. A menedékkérők többsége iraki, szíriai és afgán állampolgár.

Aljakszandr Lukasenka kedden azzal fenyegette meg Brüsszelt és Berlint, hogy migránsok tömegeit engedi Európára, különösen Németországra, és hogy betiltja a kínai és az orosz áruforgalom áthaladását országán keresztül, válaszul arra, hogy az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta Minszket a vitatott választások, a tömeges megtorlások és a politikai ellenfelek őrizetbe vétele miatt.

Az egész folyamatot hibrid agresszióként értékeljük, amely nemcsak Litvánia, de az egész Európai Unió ellen irányul” – hangsúlyozta Simonyte.

A litván külügyminisztérium közölte, hogy Gabrielius Landsbergis tárcavezető jövő hétre tervezett bagdadi látogatásának előkészítésén dolgozik. A miniszter az illegális bevándorlás problémáját akarja megvitatni az iraki vezetéssel.

A litván külügyminiszter egyébként szerdán közölte, hogy török hivatali partnere segítségét kérte a Litvániába érkező menedékkérők azonosításában. “A Litvániába Fehéroroszországon keresztül érkező emberek nagy része Törökországból, a török légitársasággal jön. Úgy gondoljuk, hogy Törökország ismeri a személyazonosságukat” – mondta Landsbergis, hozzátéve, hogy ez megkönnyíti hazaszállításukat.

A litván külügyminiszter elmondta: bekérették a fehérorosz nagykövetség ügyvivőjét, és nyomatékosan kérték, hogy Minszk vessen véget az illegális bevándorlók áradatának.

Landsbergis arról is beszámolt, hogy válaszul a minszki vezetés “következetesen barátságtalan” tevékenységére, Litvánia egy diplomatára korlátozza a vilniusi fehérorosz nagykövetség létszámát. Ő fogja ellátni a konzuli feladatokat is. Rajta kívül csak egy háromfős technikai személyzetet engedélyeznek a diplomáciai képviseleten.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás