Kezdőlap Gazdaság Londoni elemzők: a vártnál erősebb lesz az idei magyar növekedés
No menu items!

Londoni elemzők: a vártnál erősebb lesz az idei magyar növekedés

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a magyar hazai össztermék (GDP) felfelé módosított tavalyi negyedik negyedévi növekedése azt valószínűsíti, hogy az idei év egészében az eddig vártnál gyorsabban, jóval 5 százalék feletti ütemben növekedhet a magyar gazdaság.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismertetett második becslése szerint a GDP-érték 2020 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben, 0,3 százalékponttal gyorsabban az első becslésben szereplő ütemnél.

 

A tavalyi év egészében a magyar hazai össztermék 5,0 százalékkal csökkent éves összevetésben, 0,1 százalékponttal kisebb mértékben a KSH első becslésénél.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai a keddi adatismertetések után összeállított – a másik két közép-európai EU-gazdaságra, Csehországra és Lengyelországra is kiterjedő – helyzetértékelésükben közölték: a teljes kifejtésű GDP-adatsorokból azt olvassák ki, hogy a nettó kereskedelmi egyenleg a lengyel gazdaságra visszahúzó erővel hatott, a magyar és a cseh gazdaság teljesítményére ugyanakkor felhajtóerőt gyakorolt.

Az állóeszköz-beruházásokat tekintve Magyarország volt a kivétel a térségben: a magyar gazdaságban a beruházási érték a tavalyi harmadik negyedévben még 13,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, a negyedik negyedévben már 1,2 százalékkal nőtt, és ennek elsődleges hajtóerejét a célzott szakpolitikai ösztönzések adták – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint ugyanakkor a negyedik negyedévi lengyel, illetve cseh és magyar gazdasági teljesítmény közötti széttartás fő oka a nettó kereskedelem volt, amelynek egyenlege a negyedéves összevetésű növekedéshez a cseh gazdaságban 1,2 százalékpontot, a magyar gazdaságban 1 százalékpontot adott hozzá a hazai össztermék növekedéséhez, Lengyelországban viszont 1,3 százalékpontot elvett a teljesítményből.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: mindezt összevetve a lengyel gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzésüket az eddigi 4,8 százalékról 4,5 százalékra csökkentették, a cseh GDP-érték bővülésére szóló prognózisukat 4,5 százalékról 4,8 százalékra növelték, a magyar gazdaságban pedig az általuk eddig valószínűsített 5 százalék helyett 5,5 százalékos növekedést várnak 2021 egészében.

A ház az előrejelzések javítását a magyar gazdaságban 2020 végén tapasztalt erőteljesebb teljesítménnyel és az ezt tükröző felülvizsgálatokkal indokolta.

A magyar gazdaság növekedési kilátására más nagy londoni házak is derűlátó előrejelzéseket tartanak érvényben.

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Kép: azuzlet.huA Moody’s Investors Service minap bemutatott éves országjelentésében kifejtette: a “Baa3” szintű magyar államadós-osztályzatra általa érvényben tartott, felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátás azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság a hasonló besorolású szuverén adósokkal összehasonlítva erőteljes teljesítményt mutatott, és a cég várakozása szerint ez a továbbiakban is így lesz.

Jóllehet az erőteljes gazdasági növekedés és az államadósság csökkenésének folyamata óhatatlanul megtorpant a koronavírus-válság miatt, a járvány azonban eddig csak korlátozott hatást gyakorolt az alapszintű magyar adósprofilra – állt a Moody’s értékelésében – írta az MTI.

A hitelminősítő közölte: várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye az idén 3 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal növekszik, és a magyar hazai össztermék 2022-ben újból eléri a koronavírus-járvány előtti szintet.

A másik két globális piacvezető hitelminősítő ennél is gyorsabb kilábalásra számít a magyar gazdaságban.

A Standard & Poor’s az idén 4,6 százalékos, a Fitch Ratings az idén 4,9 százalékos, jövőre 5,5 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsített a magyar államadós-besorolások minapi megerősítéséhez fűzött előrejelzéseiben.

A Fitch és az S&P a Moody’s osztályzatánál egy fokozattal jobb, egyaránt “BBB” minősítéssel tartja nyilván a magyar államadósságot, ugyanakkor mindkét cég stabil kilátást tart érvényben az osztályzatra.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás