Hirdetés
Kezdőlap Agrár Madárinfluenza - itt a vírus
No menu items!

Madárinfluenza – itt a vírus

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, a hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53 500 pulykát leölik. Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendeli a baromfik zártan tartását.

A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók – írták.

Ács környéke megfigyelés alatt

A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai vasárnap este megerősítették a madárinfluenza jelenlétét.

A telep kiürítését – az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében – a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A már jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi előírások értelmében az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Az alom tárolását szintén úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a vadmadarakkal történő érintkezés, lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva – közölték.

A tájékoztatás szerint a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban volt jelen az országban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.