Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Magosz: a szabolcsi almatermelők újabb demonstrációt tartanak
No menu items!

Magosz: a szabolcsi almatermelők újabb demonstrációt tartanak

Továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma felvásárlási árának emeléséről, ezért a szabolcsi gazdák a jövő héten újabb feldolgozóüzemnél tartanak demonstrációt, és továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).

Az érdekképviseleti szervezet közleményében ismertette: a szerdai egyeztetés is megállapodás nélkül zárult a léalma kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási árának emeléséről az Austria Juice képviselőivel.

A gazdák számára megalázóak és elfogadhatatlanok a legnagyobb magyarországi almaüzem feltételei, amelyet a többi feldolgozó ára is követ, ezért a termelők – a határozottabb fellépés mellett döntve – traktorokkal és félpályás útlezárással folytatják demonstrációjukat – közölte a Magosz. Hozzátette, a megyei gazdakör támogatja a gazdák kiállását, és részt vesz annak szervezésében.

A demonstrációt az Austria Juice anarcsi üzeme mellett a társaság vásárosnaményi telepe elé is kiterjesztik, ahol hivatalosan jövő hét kedden kezdődik a léalma átvétele. A Magosz hangsúlyozta, a gazdák egyhangú döntése az, hogy az önköltség felét sem tartalmazó áron senki nem szállít be almát a feldolgozónak.

A Kelet-Magyarország szerdai számában azt írta, Klaus Müller, az Austria Juice Kft. termelési igazgatója a gazdákkal történt keddi egyeztetésen ígéretet tett a termelőknek arra, hogy “augusztus 21-ig születik valamilyen megoldás” a léalma felvásárlási áráról.

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az Ékasz (Alma Terméktanács) szerint is megalázóan alacsony a léalma induló ára. Hétfői közleményükben azt írták: érthetetlen és a piaci viszonyokkal nem magyarázható a 13 forintos felvásárlási ár.

Az Agrárminisztérium jelezte, hogy támogatja az almatermelő gazdák minden olyan megmozdulását, összefogását és érdekérvényesítő tevékenységét, amelyek a méltányos átvételi árak elérését szolgálják.

Magyarországon az idei almatermés 720 ezer tonna körül várható, ami meghaladja az utóbbi évek termését, azonban jelentősen elmarad a 2014. évi 920 ezer tonnás rekordtól – adta hírül az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.