Kezdőlap Élelmiszeripar Magyar sörpiac. Berobbantak a prémium sörök, kevesebb olcsó márkás fogy
No menu items!

Magyar sörpiac. Berobbantak a prémium sörök, kevesebb olcsó márkás fogy

Hetvenhatezer hektoliterrel, azaz mintegy 15 millió palackkal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly az előző évhez képest a vezető sörgyárak a magyar piacon. 24 százalékkal nőtt a felsőkategóriás sörök eladása, emellett átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is – derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) által végzett sörpiaci elemzésből.

A Sörszövetség tavalyi évre vonatkozó értékelése a Magyarországon vezető öt sörgyártó – a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. – adatközlésével valósult meg.

Az elemzés szerint a prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, addig a középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1 százalékkal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8 százalékkal kevesebbet szállítottak.

Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5 százalékos bővülésnek felel meg, az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt tavaly – derült ki.

Kitértek arra is, hogy a szövetség tevékenysége kiterjed a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítésére is. Tavaly folytatódott a szervezet “Sör mi több” nevű kezdeményezése, amely többek között a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munkának köszönhetően megállt a csapolt sör piaci részesedésének csökkenése, ez a kategória tavaly már stabilan 10 százalékot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6 százalékkal nőtt.

Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései 2017-hez képest közel 14 százalékkal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A költségvetési befizetéseken túl a szövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint például az újratölthető üvegek széleskörű használatára, valamint az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtésére és újrahasznosítására – közölte a szövetség az MTI-vel.

A Magyar Sörgyártók Szövetségét, azaz a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás