Kezdőlap Hírek Magyar vizsgálat. Szlovák miniszter: rendben vannak a Szputnyik V tesztjei
No menu items!

Magyar vizsgálat. Szlovák miniszter: rendben vannak a Szputnyik V tesztjei

A Politico baloldali lap is beszámolt a vásárlásról: Szputnnik koronavírus vakcinadózisokat szállító repülőgép az aszfalton a szlovákiai Kassai nemzetközi repülőtéren Kép/forrás/Politico/Peter Lazar/ AFP a Getty Images-en keresztül

A szlovák egészségügyi minisztérium megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit, az orosz koronavírus elleni oltóanyag tesztjei rendben vannak – jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter.

Lengvarsky – akinek bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – az orosz oltóanyaggal kapcsolatos további lépésekről azt mondta: a szaktárcának most még az orosz fél szakértőivel kell egyeztetnie, és az ő engedélyük után kezdődhetne el az oltás a Szputnyik V-vel. Hozzátette: az orosz félnek május végéig kell elküldenie a Szlovákiába már leszállított oltóanyagból vett mintákból készített teszteket.

Szlovákia is vett orosz vakcinát – a felhasználása azonban mindmáig nem történt meg

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V oltóanyagot rendelt még márciusban, ebből eddig 200 000 érkezett meg, de felhasználásra még nem került. Az orosz oltóanyag megrendelése koalíciós válságot idézett elő a négypárti szlovák kormánykoalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. A koalíciós válság végül a kormány átalakításához és Igor Matovic kormányfő távozásához vezetett.

Miután a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) az oltóanyagról – különböző okokra hivatkozva – hosszú ideig nem adott ki végleges szakvéleményt, Szlovákia Budapesten kért és kapott segítséget a Szputnyik V bevizsgálására, ez a szakvélemény a szlovák szaktárca szerint csütörtökön érkezett meg.

Április végén, a kormányon belüli liberálisok és a Peter Pellegrini volt kormányfő vezette, parlamenten kívüli balliberális Hang (Hlas-SD) követeléseire reagálva az egészségügyi tárca nyilvánosságra hozta a Szputnyik V megvásárlásáról kötött szerződést, annak ellenére is, hogy egy ilyen lépést a szerződés szerint szankcionálni lehet. A közzététellel összefüggésben a kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) felvetette, hogy a koronavírus elleni oltásra jelenleg használt oltóanyagok szerződéseinek hátterét is nyilvánosságra kellene hozni. Erre eddig nem került sor.

Szlovákiában jelenleg a Pfizer-Biontech, az AstraZeneca és a Moderna termékeit használják a koronavírus elleni oltásra. A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint péntekig a legalább egy dózissal beoltottak száma 1 176 000 volt, közülük közel 561 000-en már a második adagot is megkapták.

Közben pénteken Szlovákiában az egészségügyi miniszter és az országos tisztifőorvos a javuló járványhelyzetre hivatkozva bejelentette a koronavírussal összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítését. Ennek értelmében hétfőtől például megkötések mellett lehetővé válik a kül- és beltéri kulturális rendezvények megtartása is.

Szlovákiában már közel két hónapja lassan, de folyamatosan javulnak a járványügyi adatok, csökken az újonnan kimutatott koronavírus fertőzések száma, és hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is. Az NCZI adatai szerint pénteken mintegy ezer személyt kezeltek kórházban, a halálesetek száma pedig 26-tal 11 946-ra emelkedett.

Pénteken mintegy 7 000 PCR-tesztből azok mintegy 5 százaléka bizonyult pozitívnak.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.