Kezdőlap Gazdaság Magyarország első biológiailag lebomló térkitöltő hab sikere
No menu items!

Magyarország első biológiailag lebomló térkitöltő hab sikere

A környezettudatosság jegyében kétszeresére növeli kapacitását novemberben a GreenFill biológiailag lebomló térkitöltő hab gyártója. A 31 éve működő AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. Magyarországon egyedüliként állít elő megújuló technológiával a dobozokban lévő légüres tér kitöltésére szolgáló anyagot, amely amellett, hogy rendkívül könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát.

Magyar Kálmán, a cég ügyvezetője közölte, a kukoricakeményítőből készülő térkitöltő hab már több színváltozatban is elérhető, így a márkák brandépítésre is hatékonyan használhatják.

Világszerte egyre több kis- és nagyvállalkozás ismeri fel, hogy apró döntések sorozatával sokat tehet a klímaváltozás elleni küzdelemért. A környezetbarát megoldásokra a csomagolástechnika területén is egyre nagyobb figyelem irányul, hiszen a mostanáig széles körben használt, kőolaj származék polisztirol térkitöltő anyagoknak súlyos természetkárosító hatásuk van, tekintve, hogy csak beolvasztással, nagyon nehezen lehet újrahasznosítani azokat.

Erre a problémára nyújt tökéletes alternatívát az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft., amely 2017 óta gyárt Magyarországon egyedüliként megújuló technológiával térkitöltő anyagot. A GreenFillt kukoricakeményítőből, a nyersanyag extrudálásával állítják elő, szintetikus összetevőt egyáltalán nem tartalmaz, így azon túl, hogy annak semmilyen negatív környezeti hatása nincsen, a vásárlók és a csomagolást végző munkatársak egészségére sem jelent közvetlen veszélyt.

A cég a termék iránti dinamikusan növekvő kereslet és a környezetvédelem melletti elköteleződés együttes hatására döntött úgy, hogy novemberre megduplázza gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei telephelyén. A fejlesztésnek köszönhetően immár nagyjából 100 000 liter lesz naponta.

Magyar Kálmán, a 31 éve működő vállalat ügyvezetője arról beszélt, a környezettudatos csomagolóanyagok használata mellett fontos számukra, hogy a dobozokban lévő üres teret olyan anyaggal töltsék ki, ami megvédi a terméket a különféle sérülésektől.

„A térkitöltők nagy része a szemétben végzi, ezért fontos hogy olyan anyagot használjunk, ami biológiailag lebontható. A GreenFill feloldható vízben, valamint komposztálható is, így a használatával hulladék nem keletkezik. A termék előnye a környezettudatosság mellett a hatékonyság, hiszen rendkívül könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát, formájának köszönhetően pedig tökéletesen körülveszi a termékeket. Szinte minden termékhez hatékonyan használható, miközben kiváló ütésvédelmet garantál a becsomagolt árunak és nem elektro-statikus” – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva közölte, a szemcseforma és -méretnek köszönhetően a GreenFill jól körülöleli a terméket, így szállítás közben nem sérül meg. A biotérkitöltő hab tartását, összenyomhatóságát ráadásul nem egyenként kell vizsgálni, hanem összességében kell nézni.

Az ügyvezető jelezte azt is, legújabb innovációjuknak hála már nem csak fehérben és zöldben vásárolható meg a kukoricakeményítőből készült térkitöltő anyag, hanem számos más színben egyaránt. Mint fogalmazott, a cégek ezzel látványosan személyre szabhatják a csomagok belsejét is, ami amellett, hogy esztétikailag is jól mutat, kiválóan alkalmazható brandépítésre is.

A 31 év alatt több mint 16 ezer ügyfelet kiszolgáló AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. által előállított térkitöltő gyártása ma már nem csak Magyarország határain belül történik, hanem Erdély és a Vajdaság területeire is kiterjed.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás