Kezdőlap Energia Magyarország nettó áramexportőr lehet
No menu items!

Magyarország nettó áramexportőr lehet

A már meglévő és a tervezett napelemparkok, valamint a paksi atomerőmű termelésével Magyarország elektromos áramot exportálhat a jelenlegi importfüggőség helyett – mondta az energiaügyi miniszter kedden, az energetikai fórumsorozat kisvárdai állomásán.

Lantos Csaba kifejtette: Magyarország még árambehozatalra szorul, a felhasznált villamos energia 25-26 százaléka import. Nagyon erőteljesen bővült ugyanakkor az elmúlt néhány évben a hazai napelempark, a legfrissebb adatok szerint már 6100 megawatt teljesítményű napelempark létesült, ennek mintegy 60 százaléka ipari, 40 százaléka háztartási – mutatott rá. Hozzátette: napos idő esetén ezek a létesítmények biztosítani tudják az ország teljes áramfogyasztását, míg korábban sosem fordult elő, hogy Magyarország képes volt előállítani a saját áramszükségletét.

A meglévő napelempark mellett még 5500 megawattnyi ipari méretű létesítményre kértek engedélyt, így a várakozások szerint 5-6 éven belül 12 ezer megawatt teljesítményű napelempark lesz az országban, ami meghaladja a hazai áramfogyasztási igényt. Ha az új paksi blokkok üzembe állnak, illetve a jelenlegi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítják, Magyarország nettó exportőr lehet – emelte ki a miniszter.

Jelezte ugyanakkor, hogy az esti-éjszakai időszakban is szükség van áramra, emellett a téli-nyári szezonális ingadozást is kezelni kell. Ebben lesz fontos szerepe az energiatárolóknak, ami új korszakot jelent majd – fogalmazott.

Lantos Csaba hangsúlyozta: a magyar energiapolitika fontos törekvése az ország energiaszuverenitásának erősítése.

A miniszter ismertette, hogy Magyarország 2010 óta jelentősen fejlesztette energetikai infrastruktúráját. Míg 2010-ben két földgázbetáplálási pont volt Magyarországon, ma a hét szomszédos országból hattal van nagy áteresztő-képességű, általában kétirányú összeköttetés – mondta.

Különösen fontosnak nevezte, hogy Magyarországnak öt nagy földgáztárolója van, amelyekben összesen 6,5 milliárd köbméter földgáz tárolható, és a téli szezonra úgy készültek, hogy ezek teljesen fel voltak töltve. Az ország fogyasztása 8,5 milliárd köbméter, és tavaly növelték a belföldi kitermelést is, így szinte import nélkül is el lehet látni az országot – közölte.

Lantos Csaba elmondta: a közeljövőben két energia-korszerűsítési pályázatot is kiírnak majd. Az egyiket kifejezetten az 1945 és 1990 között épült családi házakra, “Kádár-kockákra”, ezek szigetelésére, nyílászáróik cseréjére és fűtésrendszerük korszerűsítésére. Emellett középületekre is kiírnak majd hasonló célok megvalósítására pályázatot – hívta fel a figyelmet.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.